Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Vitézy Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont eddigi ügyvezető igazgatója veszi át a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet vezetését.
Vitézy Zsófiát a Balassi Intézetet felügyelő közigazgatási és igazságügyi miniszter nevezte ki a Brüsszeli Magyar Intézet élére – mondta kedden a Balassi Intézet főigazgatója.
Hatos Pál közölte: a kulturális szakember az ilyenkor szokásos felkészülési időszak után, szeptember 1-jén veszi át az intézet irányítását.
Szeptemberig a brüsszeli magyar intézetet annak kulturális titkára vezeti. Hatos Pál szerint ez nem jelent problémát, hiszen nyáron hagyományosabban kevesebb a kulturális rendezvény, és Vitézy Zsófia már nyáron bekapcsolódik a jövő évi program kialakításába.
Vitézy Zsófia korábban a Magyar Nemzet újságírója volt. A 2010-es kormányváltás után az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtófőnöke lett, majd 2011 februárjától a Budapesti Fesztiválközpontot vezette.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.