Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A Duna apadásának köszönhetően kedd délután 69-en visszaköltözhettek a Szigetmonostor horányi részéből vasárnap kitelepített 162 lakó közül – közölték a katasztrófavédelemtől.
Az érintett száz ház közül a védvonalaktól legtávolabb eső negyvenbe térhettek vissza az emberek. A Szentendrei Rendőrkapitányság a településen húsz rendőrrel továbbra is fenntartja a folyamatos szolgálatot – írják a rendőrség honlapján.
Vasárnap délután azért kellett sokaknak elhagyniuk Horányt, mert a Szentendre felé eső oldalról egy magaslaton átbukott a Duna, és a víz utat tört a lakott terület felé.
Az árvízveszély miatt kiköltöztetett 162 lakó közül a legtöbben rokonokhoz, ismerősökhöz, míg 35-en a szigetmonostori Zöld Sziget általános iskolában létesített befogadó helyre költöztek, három idős embert pedig a leányfalui szociális otthonban helyeztek el.
A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a védelmi bizottság döntése alapján foglalhatták el ismét otthonaikat a Horánygyöngye, a Vadvirág, a Nagyduna sor és a Nefelejcs utca által határolt területen élők.
A Duna jelentős apadása ellenére a szivattyúzást folytatják a környéken. A védvonalakhoz közeli házakba való visszatérésről később döntenek – tette hozzá a szóvivő.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.