Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az idén még több, mintegy 9500 kitűnő tanulmányi eredménnyel végző fővárosi általános iskolás diák kap ingyenes strand- és gyógyfürdőbelépőt a nyári szünetre - jelentették be pénteken Budapesten.
Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: azt a teljesítményt, amelyet a gyermekek a tanév során elértek, értékelni kell. Az államtitkár szerint ilyenkor, a vakáció előtt méltó módja ennek a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) felajánlása, és üdvözölte, hogy a 2011-ben indított akciót kiterjesztették, így egyre több gyermeknek lesz lehetősége nyáron is a sportolásra.
Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 2011-ben indított akcióban még csak a III. kerület vett részt. Akkor 700 kitűnően végzett általános iskolás kapott ingyenes belépőt. A tavalyi tanév végén már a III., a XI. és XXI. kerület 3700 tanulója kapott ilyen elismerést.
Az idén Budapest 23 kerületéből már 19-re tudták kiterjeszteni az akciót. Így ezen a nyáron nagyjából 10-11 millió forint értékben mintegy 9500 kitűnő tanuló kaphatott ingyenes strandbelépőt - fejtette ki a BGYH Zrt. vezérigazgatója.
Szőke László azt is elmondta: akciójuk célja - amellett hogy a gyermekek teljesítményét elismerjék -, az hogy a 6 és 14 év közötti korosztállyal is megszerettessék a vizet. A fürdőlátogatók ugyanis egyre idősebbek, ezért azt szeretnék hogy a gyermekek most és majd a későbbi években is járjanak strandra és gyógyfürdőbe egyaránt.
A XI. kerületi Gárdonyi Géza Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón Homolay Károly, az intézmény igazgatója azt hangsúlyozta, fontos, hogy a gyermekek nem ingyen, hanem teljesítményük elismeréséért kapják a strandbelépőt.
Lukács Szabolcs, az Apáczai Kiadó Budapesti Központjának vezetője arról számolt be, hogy a sportjellegű felajánlás mellé kiadójuk "szellemi táplálékot" könyveket ajánl fel a kitűnő tanulóknak a nyári szünetre.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.