Magyar Nemzet: Bajnai pártjának nevével van baja a bíróságnak

Nem megfelelő nevet választottak pártjuknak Bajnai Gordonék, a Fővárosi Törvényszék ezért nem vette még nyilvántartásba az Együtt 2014 Választói Szövetség Pártot, illetve ezért is hívta fel őket hiánypótlásra – írja a Magyar Nemzet pénteki számában.

  • MTI MTI
Magyar Nemzet: Bajnai pártjának nevével van baja a bíróságnak
A törvényszék sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint az "Együtt 2014" elemet tartalmazó névvel korábban már több szervezet is nyújtott be nyilvántartási kérelmet a bírósághoz, a "szövetség" névelemet pedig csak olyan egyesület veheti fel, amely a 2011. évi CLXXV. törvény 4. paragrafus 3. bekezdése szerinti különös egyesületi forma, tehát amelynek csak egyesületek, illetve alapítványok a tagjai – olvasható a Magyar Nemzetben.