„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Füstpróbákat tartanak a 4-es metró II. János Pál pápa téri épülő állomásán keddtől csütörtökig, ami nagy mennyiségű, húszezer köbméternyi fehér füsttel jár – közölte a DBR Metró Projekt Igazgatóság.
A fehér füst, amelyet a hatóságok által előírt, a tűzoltóság bevonásával végzendő próba során használnak, nem mérgező, az egészségre ártalmatlan – közölte a DBR Metró Projekt Igazgatóság.
Hozzátették, a próba a peronszintről indul, de a három nap alatt többször elérheti a felszínt is.
A tűzeset szimulálásával zajló esemény felkészülés az állomás majdani átadására, annak egyik feltétele, célja pedig a hő- és füstelvezető rendszer, valamint a fő szellőzőrendszer tesztelése. A környéken lakókat és az arra közlekedőket kihelyezett értesítőkön keresztül is tájékoztatják a próbáról.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.