Levitte a sportcsarnok tetejét a vihar Körösszakállon

Mindenütt áll a víz, a tűzoltók a helyszínen vannak, de munkákat nehezíti a folyamatosan szakadó eső.

  • MTI MTI
Levitte a sportcsarnok tetejét a vihar Körösszakállon

Leszakította a vihar a helyi sportcsarnok tetejét a Hajdú-Bihar megyei Körösszakálon szombaton délután - közölte Samók Gyula polgármester az MTI-vel. A heves esővel érkezett szélvihar leszakította az iskola tetőszerkezetének felét is - tette hozzá a település vezetője. Tájékoztatása szerint több fa is kidőlt a faluban, az egyik a polgármesteri hivatal épületére, egy másik az iskola ebédlőjére zuhant.

Mindenütt áll a víz, s bár a katasztrófavédelem, a tűzoltók a helyszínen vannak, a munkákat nehezíti a folyamatosan szakadó eső - mondta el Samók Gyula. A polgármester hozzátette: berendelte a hivatal dolgozóit, akik előkészítik a biztosítási dokumentumokat, hogy mielőbb értesíthessék a biztosítótársaságokat a károkról.

Ugyanakkor a nehéz anyagi helyzetben lévő önkormányzatnak nincs pénze a helyreállításra, ezért a vis maior alaphoz fordulnak segítségért - tette hozzá.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.