A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A szombati viharok miatt országszerte mintegy 200 esetben volt szükség a tűzoltók beavatkozására - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője vasárnap reggel az MTI-vel.
Hajdu Márton azt mondta, hogy elsősorban az erős szél és a jégeső okozott gondot. Több mint 110 esetben kidőlt fa, épületkárok miatt riasztották a tűzoltókat, több helyen a nagy mennyiségű csapadékvíz eltávolítására volt szükség. A viharban középületek mellett több lakóépület is megrongálódott. Emiatt több embernek kellett elhagynia otthonát. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 19 embernek, Jász-Nagykun-Szolnok megyében négy embernek kellett elhagynia lakhatatlanná vált otthonát - mondta a helyettes szóvivő.
Vas megyében Ikervár, Pecöl és Megyehíd településeket érte leginkább a vihar, elsősorban lakóházak károsodtak. Hajdú-Bihar megyében Körösszakál településen okozta a legnagyobb kárt a vihar, a szél leszakította a sportcsarnok tetejét. Körösszakálon a meteorológiai szolgálat már délután óránként 123 kilométeres erősségű széllökést is regisztrált. Pest megyében Cegléden az intenzív jégeső 19 lakóház tetőszerkezetét rongálta meg.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetése a várható heves zivatarok, illetve felhőszakadás miatt több megyében is érvényben van vasárnap.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.