Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Budapesten tárgyal kedd délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök és Robert Fico szlovák kormányfő - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hétfőn.
A négyszemközti tárgyalás után a magyar és a szlovák kormány több tagja is részt vesz az Országházban tartandó plenáris egyeztetésen, majd kétoldalú megállapodások aláírására kerül sor.
A programot délben a két miniszterelnök sajtónyilatkozata zárja - közölte Havasi Bertalan. Hozzátette, Orbán Viktor ezután Strasbourgba indul, ahol felszólal az Európai Parlament Magyarországgal foglalkozó vitájában, majd nemzetközi sajtótájékoztatót tart a helyszínen.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.