Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kihívta a rendőröket egy tatabányai férfi, mert kábítószer hatása alatt azt hallucinálta, hogy többen is fenyegetik az utcán – írta a kemma.hu Komárom-Esztergom megyei híroldal. A rendőrség több eljárást is indít ellene.
A rendőröktől kért segítséget az a 40 éves tatabányai férfi, aki drog hatása alatt "beparázott", és azt hitte, többen is leselkednek rá az utcán – írta a kemma.hu. A hívás után kiérkező rendőrök a megadott címen azonban nem találták a bejelentőt, erre telefonon felvették vele a kapcsolatot, majd ezt követően a férfi visszatért a korábban megadott címre – idézte fel a történteket a portál.
A zavartan viselkedő C. Zsolt a rendőrök kérdéseire összefüggéstelen válaszokat adott. A rendőrök gyanították, hogy kábítószert fogyaszthatott, amit a férfi az igazoltatáskor el is ismert. Az intézkedés során a járőrök átvizsgálták a férfi ruházatát, de nem találtak gyanús anyagot. A kocsija jobb első üléséről viszont fehér por került elő, amiről C. Zsolt azt állította, hogy „vörös playboy” és több alkalommal is fogyasztott belőle. Ezt a vele szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt is megerősítette.
C. Zsolt ellen szabadlábon hagyása mellett kábítószer fogyasztásával, megszerzésével, tartásával elkövetett kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a tatabányai rendőrkapitányság. Emellett a közlekedésrendészeti osztálya járművezetés bódult állapotban vétség megalapozott gyanúja miatt is eljárást indít ellene, ráadásul szabálysértési eljárás is vár a férfira, mert úgy vezette a személygépkocsit, hogy nem volt jogosítványa.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Az izraeli miniszterelnök Washingtonban át is adta a jelölőlevelet az amerikai elnöknek.