szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatti nyomozást zárt le vádemelési javaslattal a rendőrség. 2010-ben a budapesti strandvállalat indokolatlanul szervezte ki alaptevékenységét, a fürdők működtetését, és előnytelen szerződést kötött - közölte a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást 2010-ben.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. pályázatot írt ki a fürdők működtetésének kiszervezésére, amit egy előzmények nélküli, frissen alakult cég nyert meg. A projekt értéke 6 milliárd forint öt évre, ami havi 116 millió forint volt.

A nyomozás során beszerzett adatok alátámasztották, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. egyik vezetője kezdeményezésére a cég az alapfeladatát indokolatlanul szervezte ki. A pályázaton nyertes céggel 2009-ben tudatosan olyan szerződést kötöttek, amely egyoldalúan a kft-nek volt előnyös.

Ezzel az előnytelen szerződés megkötésével a Zrt. vezető beosztású munkatársa a cégnek közel fél milliárd forint vagyoni hátrányt okozott.

Az ügyet a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Fővárosi Főügyészségnek. 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!