A 16 éves somogygeszti Kiss Dóra eltűnését a rendőrségen is bejelentették. "Úgy tudjuk, az interneten ismerkedett meg egy 19 éves fiúval. Elképzelhető, hogy rávette, hagyja ott a családját, és már nincsenek Magyarországon" – mondta a Blikknek Sinkáné Vati Júlia, a Dóra felkutatásában segítő Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi tagja.
A Facebookon megosztott felhívásuk szerint Dóra 162 cm magas és 45 kg súlyú, vékony testalkatú. Haja színe szőkésbarna, általában kontyban, vagy lófarokba kötve hordja. Különös ismertetőjegye, hogy bal csuklóján kisebb heg látható. Eltűnésekor fekete apró kockás kabátot, fekete farmer nadrágot és fekete Puma cipőt viselt. Azt kérik, aki bármit tud róla, jelentkezzen.