Kétnaponta friss gyümölcsöt kap félmillió kisiskolás

Félmillió általános iskolás tanuló jut átlagosan kétnaponta friss gyümölcshöz hétfőtől a Nemzeti Iskolagyümölcs-program keretében. Az idén már az ötödik és hatodik osztályosokra is kiterjesztették a lehetőséget

  • MTI
Kétnaponta friss gyümölcsöt kap félmillió kisiskolás

A program egyik beszállítója, a Matész-Fruct Kft. közölte: a Vidékfejlesztési Minisztérium a 2013/2014-es tanévben is folytatja az uniós társfinanszírozású országos programot. Ennek célja, hogy elősegítse a gyerekek zöldség- és gyümölcsfogyasztását, ezáltal hozzájárulva az egészséges táplálkozási szokások kialakulásához, az elhízás elleni küzdelemhez, valamint az ezekkel összefüggésben kialakuló betegségek megelőzéséhez.

Az idén az alsó tagozatosok mellett már az ötödik és hatodik évfolyamon tanulók is részt vehetnek a kezdeményezésben. Az intézmények egyszerűbben igényelhetik a termékeket, valamint a hatóságok és a beszállítók adminisztrációs terhei is jelentősen csökkentek - sorolták a változásokat.

Mint írták, a 2009-ben indult egészségmegőrző programhoz évről-évre egyre több iskola csatlakozik. Ennek köszönhetően hétfőtől csaknem 535 ezer tanuló jut friss gyümölcshöz. A program keretében a gyermekek átlagosan kétnaponta kapnak legalább kétféle, magyar termelőtől származó gyümölcsöt - közölték.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.