Neten szavazhatnak a martfűiek az új utcanevekről

Az interneten is szavazhatnak a martfűiek a város új utcaneveiről az önkormányzat honlapján feltüntetett javaslatok alapján. A 20. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezéseket akarják lecserélni.

  • unknown unknown
Neten szavazhatnak a martfűiek az új utcanevekről

A Szolnok melletti kisvárosban ezt a szavazási módot azért vezették be, mert a lakosság kétharmada internetezik.

A képviselő-testület júniusi ülésén döntött arról, hogy Martfű közterületei közül tíznek a nevét megváltoztatja, majd lakossági vitára bocsátotta az új utcaneveket – mondta Kiss Edit polgármester.

Az önkormányzati felhívásra augusztus végéig várták a javaslatokat, különösen az érintett utcák lakóitól, személyesen, hagyományos levélben és e-mail-ben is.

A legtöbb javaslat a polgármester által "internetes közmeghallgatásnak" nevezett módszer révén érkezett, és ebből állították össze a szavazásra szánt nevek negyvenes listáját. A javaslatok között magyar művészek, tudósok neve, a Tiszához, illetve táji jellegzetességhez, valamint a város történetéhez kapcsolódó elnevezések egyaránt szerepelnek.

A szavazás szeptember 22-i határideje után a képviselő-testület várhatóan a hónap végi ülésén dönt az új utcanevekről, és az előírt határidőig, december 30-ig megváltozik a tíz utca neve.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.