A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Háromról öt évre súlyosította az óbudai kollégiumban négy éve történt haláleset vádlottjának büntetését a Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett másodfokú, jogerős döntésével.
Az eljárás adatai szerint a doktori iskolába járó vádlott 2009. október 28-án a Budapesti Műszaki Főiskola III. kerületi Kiss Árpád tagkollégiumában rendezvényen vett részt, és egy ismerőse kérésére azt figyelte, hogy ne jussanak be a kollégiumi szobákhoz vezető épületrészbe olyanok, akik nem kollégisták.
A rendezvény végén több fiatal, köztük a közepes fokban alkoholos befolyásoltság alatt álló 22 éves sértett is megpróbált bejutni a kollégiumba, és ezt akarta megakadályozni a vádlott és rendezői feladatokat ellátó társai. Szóváltás alakult ki, a sértett a lépcsőház első és második emelete között átmászott a lépcsőkorláton és abba kapaszkodva kívülről igyekezett tovább, felfelé.
A vádlott fogta, feszegette a sértett korlátba kívülről kapaszkodó kezeit, nem engedte őt bemászni, s azt magyarázta, hogy menjen vissza oda, ahonnan elindult. Eközben a szemtanúk már azt kiabálták: "Mit csinálsz!? Vigyázz, le fog esni!". A sértett dulakodás közben egyszer csak elengedte a korlátot, háttal a több mint tíz méter mélyen lévő pince betonkövezetére zuhant, és a helyszínen meghalt.
A Fővárosi Törvényszék első fokon februárban három évet szabott ki azzal, hogy a büntetés felének letöltése után a vádlott feltételes szabadságra bocsátható. Az ügyészség súlyosításért, a védelem felmentésért, enyhítésért fellebbezett.
Kedden az ítélőtábla öt év börtönre súlyosította az ítéletet, a fiatalembert a leghamarabb csupán a büntetése kétharmadának letöltése után lehet feltételes szabadságra bocsátani.
A szóbeli indoklás szerint nem kétséges, hogy a veszélyhelyzetet maga a sértett idézte elő azzal, hogy kikapaszkodott a lépcsőre, és ezt fokozta a vádlott tevékenysége. Ugyanakkor a tábla azt is megjegyezte, hogy a vádlott aktív magatartást tanúsított, nem tűrte, hogy akaratának ellenszegüljenek.
A bíróság kiemelte: a vádlott esetében fel sem merülhet a gondatlanság. Eshetőleges szándékkal elkövetett emberölés történt, hiszen a vádlottnak látnia kellett cselekménye lehetséges következményét, ám az iránt teljes közömbösséget tanúsított. Továbbá rendfenntartóként éppen az lett volna a feladata, hogy megakadályozza a veszélyhelyzet kialakulását, és azt is látnia kellett, hogy a sértett bizonytalan mozgású.
A szóbeli indoklásban felvetődött az is, hogy a halálesettel kapcsolatban mások felelőssége is vizsgálható-e, például azoké, akik valódi rendezőként voltak a helyszínen, ám ahelyett, hogy közbeléptek volna, csak fényképezték, dokumentálták az eseményeket. Ezzel kapcsolatban az ítélőtábla rámutatott, hogy a bíróság csak azoknak a felelősségéről dönthet, akiket az ügyészség megvádolt.
A büntetés súlyosításával kapcsolatosan a Fővárosi Ítélőtábla kifejtette: az elsőfokú ítélet túlzottan enyhe, hiszen a vádlott egy emberi életet oltott ki. Ugyanakkor a bíróság szerint az ügyészi indítványban szereplő utalás a középmértékre szintén eltúlzott, hiszen a vádlott büntetlen előéletű fiatal felnőtt és az eseményekben jelentős sértetti közrehatás is volt.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.