Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A korábbi polgármester halála miatt választanak új települési vezetőt vasárnap a Zala megyei Pálfiszegen – közölte a falu aljegyzője szerdán.
Salamon Henrietta elmondta: a korábbi polgármester, Szakál Tibor szeptemberben hunyt el. A településvezetői posztra két független jelölt pályázik, Dóra Dezső és László Zoltán, utóbbi jelenleg képviselőként és alpolgármesterként is tevékenykedik.
Az aljegyző hozzátette: a választói névjegyzék szerint Pálfiszegen vasárnap 137-en adhatják le voksukat a polgármesterjelöltek valamelyikére.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.