Az állásálajánlatra Tiszaújvárosból, Ózdról, majd Győrből is jelentkeztek, akik több tízezer forintnyi összeget banki pénzfeladási szolgáltatás útján el is küldtek a hirdetőnek - írta közleményében a rendőrség.
A sértettek, miután a tranzakció kódját telefonon megadták az ügyintézőnek, személyesen is elmentek a megadott közvetítői címre - de ott nem létezett az iroda. A pénz feladása után már nem tudták elérni az ügyintézőt.
Az ügyben bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a rendőrök azonosították, elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki a 49 éves, budapesti D. Zsoltot, aki a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismerte.
A tiszaújvárosi kapitányság a több rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes járási ügyészségnek.