szerző:
Tetszett a cikk?

A szlovák BMW-s elé bevágó Fiat, a műszaki szakvéleményekhez felhasznált szoftverek, pozíciók összeférhetetlensége, Mercedes-magángyűjtemény – közel három órán át faggattuk a támadások középpontjába került Melegh Gábort, aki a védelem szakértőjeként fordulatot hozott a Rezesova-ügy elsőfokú eljárásában. Kiderült az is, hogy az áldozatok családjának felkérése helyett miért Eva Rezesova védelmének mondott igent, és honnan ismeri a bírónőt.

hvg.hu: Be akar perelni a hvg.hu-n múlt héten megjelent cikk miatt? Mert erre utalt abban a levélben, amelyet a cikk megjelenése előtt küldött nekem. Most utólag mégis hajlandó interjút adni, és reagálni a felvetődő kérdésekre.

Melegh Gábor: Egyelőre senkit nem akarok beperelni. Az ilyen jellegű pereskedés egyébként is távol áll tőlem, én nem olyan ember vagyok. De nem tudom, érzi-e, mit indított el a szakmában, mi lesz ennek az utózöngéje. Mert ezt a baleseti szimulációs programot, amiről írt, egy sor igazságügyi szakértő használja, vagyis több száz ítélet született erre alapozva. Miután ennek hitelességét az igazságügyi kamara elnöke is kétségbe vonta, óhatatlanul előkerülhetne, hogy ezeket újra kellene tárgyalni. A kamara elnökének a nyilatkozata a közlekedési szakértői szakmába vetett hitet ingatta meg. Harmincöt éve vagyok a pályán, nagyon sok ennél még rondább, vagy súlyosabb eljárásban vettem részt, de soha nem értek ilyen támadások. Ehhez persze az kellett, hogy a Rezesova-ügyet a média felfújja.

hvg.hu: Minősíthetjük egyes médiumok tálalásmódját, de lássuk be, Eva Rezesova esete olyan, mint napjaink népmeséje, annyi minden sűrítődik össze benne: a gazdag és a szegény, a szlovák és a magyar, a milliomosnő a BMW X5-ben, az áldozatok egy 1.1-es Fiat Puntóban. Abban az autóban bárki ülhetett volna, így mindenki érintve érzi magát.

M. G.: Ez egy borzasztó tragédia, az ember senkinek nem kíván ilyen szörnyűséges halált. De ez egy közlekedési bűncselekmény, komolytalan, ahogyan a megítélése a médiában megy. Nem a véleményadó szakértő személyét kellene támadni, hanem letenni a bíróság elé olyan nevét vállaló, másik szakértőnek a véleményét, aki az általam leírtakat megkérdőjelezi. Ha netán tévedtem – amely sok ezer szakvélemény készítése után kevésbé valószínű, de soha nem kizárt – akkor felülvizsgálom az álláspontomat.

hvg.hu: Csakhogy az első szakvéleményének, illetve a későbbi, kiegészítő szakvéleményének elkészítéséhez két különböző, egyaránt baleseteket modellező szoftvert használt, ezt a hvg.hu cikkének megjelenése után több nyilatkozatában elismerte.

M. G.: Nem tudom, hogy ez miért baj. És ha hárommal számoltam volna? Megtehettem volna.

hvg.hu: Ez két szempontból baj: egyrészt, amikor a bíró a tárgyaláson kifejezetten megkérdezte a szakértőket, hogy ki melyik szoftverrel számolt, ön a kettőből csak az egyiket, a PC-Crash-t nevezte meg. Ha például tőlem tanúként egy gazdasági bűncselekmény miatt folyó perben a bíróságon megkérdezik, melyik céggel üzleteltem, és a kettő helyett egyet mondok be, az elhallgatás. Sőt, akár a hamis tanúskodás is felmerülhetne.

M. G.: Ez nem elhallgatás. Két korábbi véleményt adó szakértő az egyikkel számolt, kettő a másikkal. Én mindkettővel. Már csak azért is, mert így annak a szakértőnek a számítását is ellenőrizni tudtam, aki a másik programmal számolt. És így megmutattam, hogy a másikkal is kijön.

hvg.hu: Ami még mindig nem magyarázza, hogy ezt miért nem mondta meg a bíró kérdésére. A tárgyalás elején mind a négy műszaki igazságügyi szakértőt figyelmeztették a hamis szakvéleményadás következményeire.

M. G.: Hogy lenne ez az? És különben is, a szakvéleményemből világosan kiderült, hogy a másik programmal is számoltam.

hvg.hu: Csakhogy nekem több igazságügyi szakértő azt állította: szakmai alapszabály, hogy végig egy programmal számolnak, nincs váltás. Gondolom, pont azért, hogy még a látszatát is elkerüljék annak, hogy összeollózott a szakvélemény, amit nem tudnak kihozni az egyikkel, azt számolják a másik módszerrel.

M. G.: Nincs ilyen szabály.

hvg.hu: Akkor nekem miért mondták ezt többen is, egymástól függetlenül?

M.G.: Szívesen szembenézek velük. Ezt a szakmát itt oktatjuk, és én soha nem tanítottam ilyet. (az interjú a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gépjármű tanszékén készült, az országban csak itt van olyan posztgraduális szakmérnöki képzés, amivel igazságügyi szakértővé lehet válni. Melegh Gábor évtizedeken át a tanszék vezetője, jelenleg vezetőhelyettese – a szerk.)

Melegh Gábor, a műegyetemi irodájában
©

hvg.hu: A másik aggályos kérdés az volt, hogy pont a V-Crash nevű szoftvert felejtette megemlíteni, amelyet az ön, Szlovákiában bejegyzett cége forgalmaz. Ön ezt a cikk megjelenése óta más médium kérdésére határozottan tagadta, mondván, már két éve nincs köze a céghez. Elhoztam a szlovák cégjegyzékből kinyomtatott hatályos cégkivonatot, e szerint ön jelenleg is résztulajdonos.

M. G.: A mai napig tag vagyok, nem vitatom. De a kapcsolat csak papíron maradt meg, más, nem ide tartozó okból.

hvg.hu: Ha már a papíroknál tartunk: az illetékes tanszék vezetőjeként ön írta alá azt a hitelesítő igazolást, melyet az ön résztulajdonában lévő cégnek adtak ki arról, hogy a V-Crash szoftver alkalmas balesetrekonstrukciós számításokra. Hogyan írhatta ezt alá a saját cégének, nem összeférhetetlen ez?

M. G.: Ezt a tanszék adta ki 2008-ban, és semmi mást nem állított, mint hogy alkalmas balesetek rekonstruálására.

hvg.hu: De elsősorban nem az a gond vele, hogy miről szól, hanem, hogy saját termékét akkreditálta vele.

M. G.: Ez az igazolás 2010 óta nincs is kinn a honlapon, mert ahogy fejlődött a program, elkészültek róla más referenciák, egyetemektől, cégektől, biztosítóktól. Ezek részletesen fel vannak sorolva az új honlapon, ezt az igazolást levetettük.

hvg.hu: Pedig elhiheti, hogy én a múlt heti cikk megírásához az interneten bukkantam rá, és ezt a kezemben lévő példányt sem 2010 előtt nyomtattam ki.

M. G.: Mutassa majd meg, honnan.

hvg.hu: Szívesen, de a kérdés továbbra is az, hogy írhatta alá.

M. G.: Senki más nem tudta volna rajtam kívül kiállítani, én vezettem a tanszéket.

hvg.hu: Nem pontosan ez a gond, hogy ezt a viszonylag szűk szakmai kört, amely közlekedési balesetekkel foglalkozik, ön ennyire lefedi, hogy minden fontosabb pozíciót ön tölt vagy töltött be? Másrészt, ha ön szerint azóta validálták a V-Crash-t, vagyis megfelelő baleseti szituációs kísérletekkel alátámasztották, miért nem tud erről a szakma? Miért mondták még az ezt használó igazságügyi szakértők is, hogy nem validált, és miért erősítette ezt meg a kamara elnöke is?

M. G.: Mert nem nézték meg a honlapot.

hvg.hu: Akkor Ön kijelenti, hogy V-Crash minden ellenkező állítás ellenére validált?

M. G.: Persze, hogy validált. Nem hülye a programkészítő, nem tesz le az asztalra egy programot, ami nincs alátámasztva. Korábban valóban felmerült ennek a hiánya, de azóta folyamatosan validálták. A másik program, a PC-Crash fejlesztésében ugyanúgy benne voltam, ott sem volt meg azonnal az összes validációs modellezés. És jelenleg Magyarországon ez nem is kötelező, a szakértőnek pedig szíve joga eldönteni, hogy melyik programot alkalmazza.

hvg.hu: És ez jó így? Nem kellene előírni, hogy az igazságszolgáltatásban csak olyan szoftverek, illetve módszerek alkalmazhatók, amelyek megfelelően hitelesítettek, ahogy ezt más országokban is szabályozzák?

M. G.: Van, ahol előírás, van, ahol nem. A szakértői kamara az én elnökségem alatt folyamatosan azt fújta, hogy újra ki kellene adni úgynevezett módszertani leveleket, mert korábban léteztek ilyenek, majd megszűntek. De a próbálkozások befulladtak, mert az erre felállított bizottságoknak egyhangúlag kellett volna elfogadni ezeket a szakmai állásfoglalásokat, és ez nem ment.

hvg.hu: De ha jól értem, ezek a módszertani levelek önszabályozásról szólnak. Ennél azért több, ha egy program független vizsgálatokkal van alátámasztva. A szakma szerint ez az ön területén három programról mondható el: a PC-Crash-ről, amellyel a Rezesova-ügyben először ön is számolt, a CARAT-ról és az Analyzer Próról.

M. G.: Mert olyanok mondanak róla véleményt, akik ezeket nem ismerik, és nem használják. Azt kellene megérteni, hogy a szakértőnek az idő pénz, a program pedig időt spórol: ha kézzel nekiülök, akkor másfél nap alatt jutok el az első számítás végére, és feltételezzük, hogy még nem is követtem el közben hibát. De ezt még össze kellene vetnem más lehetőségekkel, ez rengeteg idő, márpedig a hatóságok adott határidőn belül választ várnak. A technika megy előre, viszont a szoftverek is csak akkor működnek, ha a szakértő szűrőjén keresztül megy: ha hülyeséget táplál be, akkor rossz lesz a végeredmény. Vagyis egy programot csak az tud használni, aki anélkül is ki tudná számolni.

hvg.hu: A Rezesova-perben használt két program gyártói között jelenleg szerzői jogi per van, amit a PC-Crash forgalmazója indított Ausztriában az előbbi szlovák cég ellen.

M. G.: Hallottam, hogy per van, de erről többet nem tudok. Illetve csak annyit, hogy nem a program, hanem az ahhoz mellékelt technikai kézikönyvek miatt indult.

hvg.hu: Ön azt is nyilatkozta, hogy a másik program, az osztrák PC-Crash forgalmazását is „elősegítette”. Nekem háttérben nyilatkozó igazságügyi szakértők azt mondták, hogy valójában ön volt a forgalmazó, és információim szerint erősen felnyomott áron adta a magyar szakértőknek.

M. G.: Utána kellene néznem, mert akkoriban még valutáért lehetett beszerezni, és forintért adtam, és még rájött erre a vám, és az adók. Nem egyszerű átszámítani.

hvg.hu: Információim szerint nagyon nagy haszonnal adta tovább, és a PC-Crash gyártója ezért is haragudott meg, és keresett más forgalmazót.

M. G.: Ez nem igaz.

hvg.hu: Tíz-tizenkét éve a PC-Crash-t egy ezt megvásárló szakértő szerint 800 ezer forintért árulta. Viszonyításképpen: akkoriban az igazságügyi szakértők óradíja 800 forint volt. Megnéztem a mostani árakat, jelenleg kerül a továbbfejlesztett, 9.0-ás PC-Crash 730 ezer forintba.

M. G.: A programok ára az évek múlásával csökkent, nálam is. És a forgalmazói tevékenységem nem emiatt szűnt meg, hanem a másik program, az említett V-Crash piacra dobása miatt, hiszen ez nekik konkurencia lett. Én ezt megértettem, jó viszonyban váltunk el.

hvg.hu: Menjünk még jobban bele a Rezesova-ügybe: ön a védelem szakértője lett, miután az áldozatok családjának a megkeresését visszautasította összeférhetetlenségre hivatkozva, hiszen a Műszaki Igazságügyi Szakértői Testület vezetőjeként önhöz kerülhetett volna az ügy a szakértők közti véleménykülönbség miatt. Ezt korábban azzal indokolta nekem, hogy a sajtóból értesült arról: már nincs ellentét. Hogy képzeljem el, meghallja a hírt a tévében, majd telefonált Novák Péter, Eva Rezesova ügyvédje?

M. G.: Megkeresett, hogy nézzem át az iratokat, van-e benne olyan, amit addig a szakértők nem vettek észre. Az ügyvéd már csak akkor keresett meg, amikor a szakértők közötti eltérő szakmai álláspont megszűnt. Meg kell mondjam, nagyon tisztességes volt, mert kaptam már korábban olyan megkereséseket, hogy éreztem, mit várnának tőlem, de én ezeket soha nem vállaltam. Ez nem egy divatszabóság, nem tudnak annyit fizetni, hogy olyat leírjak, amit szakmailag nem tartok elfogadhatónak. Átnéztem az ügyet, és jeleztem neki, hogy itt van valami.

hvg.hu: A „valami” fordulatot hozott az ügyben, hiszen ön szerint teljesen máshol helyezkedett el egymáshoz képest a szlovák milliomosnő BMW-je és a Fiat, és utóbbi – ahogy Rezesova is állította a vallomásában – tért ki a terepjáró elé.

M. G.: A Fiat megkezdett előzése már a korábbi szakvéleményekben is benne volt, csak ezt nem értékelték megfelelően.

hvg.hu: Még egy pillanatra visszatérve ahhoz, hogy melyik oldalon vett részt az ügyben: arra nem gondolt, hogy miután értesül az ellentmondás megszűnéséről, az áldozatok rokonainak felkérését fogadja el? Hiszen előbb keresték, ráadásul információim szerint utána még egyszer írtak Önnek, pont azt újságolva, hogy elhárult a közreműködésének az akadálya.

M. G.: Előtte, lehet, hogy csak néhány órával, de már megtalált az ügyvéd. És a sértettek családja talán nem érti, hogy ha nekik adtam volna szakvéleményt, abban ugyanez lenne. Úgyhogy végül talán fel sem használták volna. Az eseménynek alapvetően egy megoldása van, és ez nem megbízó, hanem tényfüggő.

hvg.hu: Csak akkor azt nem értem, hogy ha négy szakértő azonos véleményen volt a főbb kérdésekben, miért van egyáltalán szükség egy ötödik igazságügyi szakértőre? Főleg, mert szokatlan, hogy ennyi szakértő van egy eljárásban, vagy rosszul tudom?

M. G.: Legtöbbször valóban egy, esetleg kettő-három szakértő van. De itt az első szakértő kiesett, mert szüneteltette a tevékenységét. Maradt három.

hvg.hu: Akik közt megszűnt az ellentmondás, így Ön beléphetett a perbe. Amivel viszont újragenerálta az ellentmondást, hiszen teljesen új állításokat fogalmazott meg a számításai alapján.

M. G.: Nem generáltam semmit. Én az addig nem értékelt, de az iratokban benne levő tényezőket behoztam, és ezt a többiek elfogadták.

hvg.hu: Egészen pontosan az ön belépése után két korábbi szakértő – akiket ugyanúgy a védelem vont be – szembement a korábbi álláspontjával, a bíróság végül ezeket az elemzéseket nem is vette figyelembe. Viszont az ügyben szinte biztosan lesz a büntetőügy lezárása után polgári per a kártérítés miatt, amelyben a szakértői ellentétek miatt jó eséllyel mégiscsak ezt az igazságügyi szakértői testületet rendelik majd ki, amelyre a családnak hivatkozott. Ön az elnöke, vagyis mégiscsak önnél fog landolni a Rezesova-ügy.

M. G.: A további szakértői vizsgálat lehetséges, de nem biztos. Ha pedig tényleg a testülethez kerül, akkor ugyanaz igaz, mint a bíróságoknál: aki részt vett az ügyben első fokon, az a fellebbezésből ki van zárva, a testület titkársága majd gondoskodik arról, hogy érintett ne vegyen részt az eljárásban.

hvg.hu: Ha a bíróságot hozza példaként: ha ott a szervezet vezetőjével szemben áll fenn elfogultság, akkor az egész bíróság ki van zárva. Hiszen a főnök mindig oda tud hatni.

M. G.: A szakértői testület akkor nem járhat el, ha az ügyben az elnök hozzátartozója érintett, ez azért más, nem kizárás. A testületnek van egy elnökhelyettese, aki ráadásul szintén közlekedési területen dolgozik, szükség esetében ő fog alakítani egy bizottságot, amely elbírálja. Amúgy is bizottságokban folyik a munka, de így nem kerül majd hozzám, meg sem tudom.

hvg.hu: Valószínűleg így lesz, mert az egyetlen független, vagyis kirendelt műszaki szakértő továbbra is kitart amellett, hogy nincs szó a Fiat betéréséről. Csak éppen – mikor a védő sarokba szorította a tárgyaláson – nem tudta „nyelvi értelemben” kizárni, hogy ha minimálisan is, de már elkezdte a Fiat a sávváltást, miközben a nyerges vontatót előzte. Ha pedig nem kizárható, akkor már nincs meg az a százszázalékos bizonyítottság, ami a büntetőjogban megkívánt.

M. G.: Az adott eljárásban a szakértők együttes meghallgatásakor az összes szakértő már igazságügyi szakértői minőségben és nem magánszakértőként adott véleményt, mivel a bíróság a véleményeket így értékelte, a szakértőket kirendelte. Az eljárás során a vádhatóságnak kellett volna bizonyítania, hogy a Fiat az irányváltoztatást befejezve, az úttal párhuzamosan a belső sávban haladt, mikor a BMW utolérte. A járművek rongálódásából következő, valamint kiszámolt szöghelyzetből viszont nem ez jön ki. És nem igaz, hogy én azt írtam a szakvéleményemben, hogy a Fiat vezetője a kormány elrántva tért be. Kifejezetten lassú, öreguras kormánymozdulattal számoltam, de ez akkor is egy irányváltoztatás, ami még nem fejeződött be, így Rezesova ezt időben nem észlelhette.

hvg.hu: Ahogy azt a vádlott kezdettől fogva állította. Majd miután ön azt is felvetette szakvéleményében, hogy az autópálya sávjait elválasztó sövény hiánya miatt a szemben haladó járművek fénye is zavaró lehetett, a vallomáskiegészítésében hirtelen már emlékezett is egy ilyen figyelemelterelő fényhatásra. Vagyis az ön felvetése megágyazott a vallomásának módosításához.

M. G.: Irdatlan pech, de tényleg ott van egy műszaki átjáró, és hiányzik a sövény. Ráadásul az út ívelése miatt még inkább zavaró lehet a szemben közlekedők világítása. Én csak annyit jegyeztem meg a szakvéleményben, hogy ezért a korábban nem észlelt fény hatására egy pillanatra a vezető odanézhet. De azt is leírtam, hogy nem tudom, volt-e egyáltalán ilyen szemben közlekedő jármű.

hvg.hu: Mindenesetre Rezesovának ezután beugrott, hogy volt.

M. G.: Az én dolgom, hogy erre a lehetőségre felhívjam a figyelmet, a bíróé, hogy ezt elfogadja, vagy elvesse. Saját szakértői lelkiismeretemmel nem tudtam volna elszámolni, ha nem hozom fel, mivel a szakértőnek minden olyan körülményre fel kell hívni a jogalkalmazó figyelmét, amely az ügy elbírálásakor jelentőséggel bírhat.

hvg.hu: A bíró végül elvetette az ítélet indoklásában. Ahogy azt sem vette figyelembe, hogy ön szerint a Fiat kigyulladásában műszaki hiba is közrejátszhatott, mert ez ekkora ütközésnél nem indokolt. Megjegyzem, ez már a kiegészítő szakvéleményében szerepel, amelyet a bíró konkrét kérdéseire készítettek a szakértők, és ő erre nem is kérdezett rá. Miért érezte szükségesnek, hogy önszorgalomból ezzel is foglalkozzon?

M. G.: A bíró azt kérdezte, hogy mi az az autók közötti sebességkülönbség, amelynél a tűz bekövetkezik. Ezért éreztem fontosnak, hogy ezzel foglalkozzak, és egy sor példát becsatoltam, ahol ennél lényegesebben jobban összetört autók nem gyulladtak ki. Atipikus, hogy kigyulladt a Puntó.

hvg.hu: Megszereztem a tűzvizsgálati jelentést, ami részletesen leírja, hogy a hátulról roncsolódott Fiat benzintartálya hogyan sérül, és gyullad be a kifolyó üzemanyag a forró alkatrészeken.

M. G.: Mert valószínűleg nem ismernek más hasonló baleseteket, ahhoz pedig nem kell nagy fantázia, hogy a benzintartály szétmehetett az ütközéstől. De a tartály nincs meg, mert elolvadt, akárcsak a csatlakozások, amelyek bilinccsel kapcsolódnak hozzá. Számtalan olyan esetet láttam, hogy ezek a bilincsek lazák, vagy korrodáltak, ami önmagában még nem is okoz gondot, csak az ilyen rendkívüli helyzetben van jelentősége. Mert lehet, hogy egyéni pech miatt gyulladt ki, de akkor sem volt szükségszerű.

hvg.hu: Csak erre mindenki azért kapja fel a fejét, mert megint egy olyan körülmény, ami Rezesovát menti, vagy legalábbis az áldozatok oldalán, az ő autójuk állapotával kapcsolatban keletkezett.

M. G.: Erről megint csak a bírónak kell dönteni, de ehhez a szakértőnek ezt fel kell vetnie. A bírót kell döntési helyzetbe hozni, majd az adatokat gondosan mérlegeli. Ha nem kap hozzá adalékot, nincs mit mérlegelnie.

hvg.hu: A hvg.hu múlt heti cikkében úgy fogalmaztam, hogy ön megkerülhetetlenné vált közlekedési ügyekben. Ön is gyakran hivatkozik arra, hogy 12 éven át volt a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöke. Úgy tudom, nem is lehetett volna három egymást követő négyéves cikluson keresztül elnök, mert az akkori szabályok értelmében csak egyszer lehetséges az újraválasztás ezen a poszton.

©

M. G.: Megváltozott közben a jogszabály, eltörölték, hogy csak kétszer lehet újraválasztani a vezetőket.

hvg.hu: Mialatt ön volt az elnök.

M. G.: Az én elnökségem alatt törölték el.

hvg.hu: Vagyis elintézte magának?

M. G.: Már az első elnökségem alatt felvetettük, hogy miért ne dönthetne a kamara szabadon a vezetőiről, miért vannak ilyen adminisztratív korlátok, amelyek a közjegyzői vagy ügyvédi kamaránál sincsenek. Ráadásul a többszöri újraválasztás lehetősége onnantól a területi elnökökre is vonatkozott, jól csinálták a dolgukat, miért ne maradhattak volna tovább a poszton.

hvg.hu: Amikor viszont 2012-ben vége a kamarai elnökségének, egyből tiszteletbeli elnök lett, ilyen tisztség korábban nem is volt. Megnéztem a szervezet alapszabályát, és a tiszteletbeli elnökkel szemben támasztott feltételek kizárólag önre illenek, mert a megválaszthatóság feltétele, hogy a jelölt legalább két cikluson át irányítsa az országos kamarát. Ez azt az érzést kelti, hogy így mentette át a hatalmát.

M. G.: A megfogalmazást a kamara jogásza csinálta, és ezt az egész elnökség elfogadta. Megjegyzem, a kamara jelenlegi elnöke ugyanígy járt el a saját területi kamarájában, sőt, ő ott örökös tiszteletbeli elnök. Egyébként mióta a kamara tiszteletbeli elnöke vagyok, egyetlen elnökségi ülésre sem hívtak meg, pedig akkor nem szaladtak volna bele némely bakiba. Érdemes lenne annak is utánanézni, mekkora „hatalommal” jár ez a beosztás. Elnökségem alatt ezt nem éreztem, csak a tevékenység súlyát.

hvg.hu: Egy másik posztját is firtatnám. Korábban már megírtuk, hogy a Rezesova-ügy bírójával, Fülöp Ágnessel együtt írtak könyvet. De ön a Közlekedési Bírák Egyesülete vezetőségének is tagja, a bírónő pedig ugyanennek a szervezetnek szintén volt vezetője, most pedig tagja. Összejárnak az egyesületben?

M. G.: A korábbi bírói egyesületi elnökség alatt ez a szervezet még intenzívebben működött, de néhány éve az egyesületi élet aktivitása hanyatlott. Kijelenthetem, hogy a Rezesova-ügy alatt, de előtte is, nem volt olyan este, hogy egy asztalnál ültünk volna. Aminél az egyesület többi tagja is jelen lett volna természetesen. Csak megjegyzem, hogy a kamara jelenlegi elnöke is tagja a vezetőségnek.

hvg.hu: Miért van az, hogy a legnagyobb ügyekben, és darabszámra is, a közlekedési ügyek jelentős hányadában ön a kirendelt szakértő? Miközben közel száz igazságügyi szakértő van bejegyezve ezen a működési területen a kamaránál, ezért emiatt tudtommal érték is korábban támadások.

M. G.: Tessék olyan minőségben és úgy dolgozni, mint én. Mikor a pályámat kezdtem, három éven át csak olyan programokat készítettem, ami gyorsítja a munkát. Sokan akkor még a számítógépet sem tudták bekapcsolni. Ha a hatóság engem rendelt ki, ezek segítségével tíz perc alatt kihoztam azt, ami másoknak számolással napokba telt volna. A szövegezéshez pedig a világbajnok gépírókat foglalkoztattam, nekik diktáltam, majd megtanultam gépelni. Látták, hogy gyorsabban és használható véleményt adok, és legközelebb is engem hívtak.

hvg.hu: Viszont az ügyek egyenlőtlen elosztása belsős forrásból származó információim szerint a kamara közlekedési szakosztályában is felmerült, amelynek egyébként szintén ön a vezetője. Igaz, hogy egyik tavalyi szakosztályülésen ezekre a támadásokra válaszképpen azt mondta: úgy tud ennyi ügyet vinni, hogy párhuzamosan több számítógépen dolgozik, és ezek közt gurulós széken gurul?

M. G.: Ez igaz.

hvg.hu: Az igaz, hogy támadták, vagy az, hogy gurulva dolgozik?

M. G.: Sok évvel ezelőtt már volt egy bejelentés ellenem, mert a leadott szakértői díjjegyzékeimből az jön ki, hogy napi több mint 25 órába telne ennyi szakvélemény elkészítése. Én erre válaszképpen bemutattam, hogyan dolgozom két hosszú asztalnál, több gépen. Nem tudtak rá mit mondani, hiszen így külön-külön számít az idő.

hvg.hu: Így jelenleg ön – állítása szerint – 27 ezer szakvéleményen van túl. Beszéltem egy ugyanilyen területen dolgozó igazságügyi szakértővel, aki főállásban csak ezt csinálja, és tíz év alatt kevesebb, mint kétezer eljárást vitt végig. Szerinte ezért számszerűleg képtelenség a több tízezer lezárt ügy, mert ehhez napi több szakvéleményt kellene elkészíteni. Márpedig olyan ügyeket vizsgált, mint Horn Gyula balesete, amire gondolom fél napnál több idő kell.

M. G.: Ez a tapasztalat. Tegyenek elém egy átlagos aktát, gyorsolvasó vagyok, miután átnéztem, akár 1,5-2 óra alatt is letehetem a szakvéleményt. Mert gépesítve vagyok, és mert balesettípusonként vannak előkészített véleményeim, amelyeket csak ki kell egészítenem az adott ügy sajátosságaival.

hvg.hu: Akkor más szakértők miért nem így csinálják?

M. G.: Erről én tehetek? Igenis volt olyan napom, amikor 2-3 vagy akár 4-5 szakvéleményt készítettem, vagy egy hétvégén 12-t. Az utolsó fillérig adózom, volt ellenem vizsgálat, nem találtak semmit. Egyszerűen sok az irigyem, de a munkát azért nem szokták irigyelni. Egyébként szerencsés ember vagyok, gyakran 3-4 óra alvás elég.

hvg.hu: Azért ezt valamennyire magának is köszönheti. Mercedeseket gyűjt, és tényleg egyedi a rendszáma? (Az egyedi rendszámra konkrétan rákérdeztünk, de a beazonosíthatóság miatt kérésre nem közöljük - a szerk.)

M. G.: Az egy 19 éves autó rendszáma, azzal járok. Nekem nincs családi házam, nyaralóm, nem ittam vagy kártyáztam el a pénzem, és csak a szakmai konferenciák miatt utaztam. Amikor elkezdtem a törött autókat vizsgálni, tapasztaltam, hogy melyik autó van igazán megcsinálva, ez már napjainkban nem feltétlenül igaz. Szóval elkezdtem gyűjteni a Mercedeseket, mert a legnagyobb tisztelettel vagyok az 1970-80-as években dolgozó mérnökök tevékenysége iránt.

hvg.hu: A gyűjteményét a vezess.hu autós portálnak meg is mutatta. Ez nem hivalkodás? A hvg.hu-n egy kommentelő fogalmazott úgy az önről szóló múlt heti cikkhez fűzött hozzászólásában, hogy akinek a véleményén emberek élete múlik, annak nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszania.

M. G.: Ott az adóbevallásom, ilyen egyszerű. Az újságot nem én kerestem meg, kérdeztek, válaszoltam.

©

hvg.hu: Újra megkérdezem, máshogy: más igazságügyi szakértők szerint egyszerűen nem lehet annyit keresni, hogy ilyen gyűjteményre teljen. Én megtudtam, hol tartja a Mercedeseket.

M. G.: A pénzkeresettel kapcsolatban tessék végigcsinálni azt, amit én megcsináltam a pályámon. Az autók helyét pedig én nem árulom el.

hvg.hu: Amit megértek, de a lényeg, hogy utánanéztem, 39-48 ezer forintba kerül egyetlen autónak az itteni tárolása, önnek pedig nagyjából tíz Mercedese áll itt. Azt nyilatkozta máshol, hogy van, aki bélyeget gyűjt, van, aki mackókat. A mackók tárolása nem kerül havi több százezerbe.

M. G.: Lényegesen kevesebbe kerül ennél a tárolás. Ezeket az autókat korábban vettem, most már a szinten tartásuk is nehéz, mert nekem is ötödannyi munkám van, mint korábban.

hvg.hu: Akkor sem jön ki, hogy a jogszabályban megállapított, hivatalos szakértői óradíj büntetőügyekben 4000 forint plusz áfa, vagyis könnyen kiszámolható, hogy mennyit lehet legfeljebb keresni egy hónapban. A magánszakvélemények, mint amilyen a Rezesova-ügyben is van, persze más tészta.

M. G.: Gondolják, hogy tudnának annyit fizetni, hogy szakmai hülyeségeket írjak szándékosan? Gondolják, hogy a tisztem és beosztásom alapján megengedhetném magamnak, hogy valótlanságot állítok? Több évtizedes szakértői tapasztalattal tettem le egy aláírásommal, nevemmel hitelesített szakértői véleményt. A Rezesova-ügy véleményéhez is tartozik egy díjjegyzék, az iratok között van.

hvg.hu: Ami miatt megkapta a ’Rezesova magánszakértője’ címkét, láthatta az internetes kommenteket, a személyes adatai, még a felesége mobilszáma is kikerült egy szélsőséges portálra. Ha újra dönthetne, most is elvállalná az ügyet?

M. G.: Nem, biztos, hogy nem, de nem a leírt szakvélemény miatt.

hvg.hu: Magyarul megbánta.

M. G.: A szakvéleményt nem. A véleményem szakmai tisztességgel készült, de azzal nem számolhattam, hogy az ügy ilyen reakciókat vált ki, ez nem hiányzott. De ez nem azt jelenti, hogy leírtam olyat, amit utólag szégyellnem kellene.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Gergely Zsófia Itthon

Rezesova: 6 év és házi őrizet - feltételesen akár kevesebb, mint 3 év múlva szabadulhat

Hat év fogházra ítélték és a vezetéstől öt évre eltiltották első fokon Eva Rezesovát, miután bűnösnek találták ittas gépjárművezetés következtében elkövetett halálos baleset vétségében. A bíróság szerint nem kizárt, hogy a Fiat Punto vezetője is hibázott, és a baleset előtt szabálytalanul előzött, és azt sem fogadta el a bíróság, hogy Rezesova autójával korábban kakaskodott a Puntóval. Az áldozatok hozzátartozói ki vannak akadva a szerintük enyhe ítéleten: Rezesova feltételesen akár 2 év 9 hónap múlva szabadulhat. Mindkét fél egyébként az ítélet indoklása után azonnal fellebbezett. A bíróság Rezesovát a másodfokú tárgyalásig szabadlábra helyezte és házi őrizetbe engedte. A miliomosnő megköszönte a bíróságnak a döntést.

Gergely Zsófia Itthon

Pikáns részletet hallgatott el Rezesova szakértője

Két különböző, baleseteket modellező program segítségével készítette el az Eva Rezesova verzióját alátámasztó szakvéleményét Melegh Gábor igazságügyi szakértő, de a bíróság előtt tanúskodva csak egyet vallott be. Pont azt a szoftvert felejtette el megemlíteni, amelyet a saját, Szlovákiában bejegyzett cége forgalmaz, és amelynek a hitelességéről saját magának állított ki igazolást, mert az arra illetékes egyetemen is ő van pozícióban. Ez még a szakértői kamara szerint is összeférhetetlen lehet, de nem tudnak mit tenni, mert – a Rezesova-per bírójával közös könyvet is író – Melegh megkerülhetetlen a közlekedési balesetes ügyekben. Megkérdeztük minderről Melegh véleményét is, amelyet megismerhettünk ugyan, de nem engedte közölni.

hvg.hu Itthon

Rezesova szakértője mellett kiáll saját tanszéke

Nyilatkozatot tett közzé a BME, azon félreértések tisztázását ígérve, amelyek szerintük a Rezesova-ügyben magánszakértőként közreműködő Melegh Gábor munkájáról szóló cikkekben jelentek meg. Melegh - aki egyébként a BME tanszékvezető-helyettese - legutóbb a hvg.hu megírta: a szlovák milliomosnő szakértőjeként azzal a szoftverrel dolgozott, amelyet ő maga forgalmazott, a bíróság előtt azonban csak egy másik, elismertebb szakmai program használatát ismerte el.

MTI Itthon

Navracsics: Rezesova ügyében az "igazságszolgáltatás korrigálta hibáját"

Az igazságügyi miniszter szerint a magyar igazságszolgáltatás korrigálta a hibáját az első fokon ittas vezetésért elítélt szlovák nő esetében, aki bár a nem jogerős ítélet után előzetes letartóztatásból házi őrizetbe került, a bíróság az erről szóló jogerős döntésével ismét előzetes letartóztatásba helyezte.

Pénteken sem egyeztek meg, újabb sztrájk jöhet a makói gumigyárban

Pénteken sem egyeztek meg, újabb sztrájk jöhet a makói gumigyárban

362,6-os euróárfolyamra gyengült a forint

362,6-os euróárfolyamra gyengült a forint

Elrabolt nigériai iskolások: 27 fiút szabadon engedtek, 317 lányról még mindig semmi hír

Elrabolt nigériai iskolások: 27 fiút szabadon engedtek, 317 lányról még mindig semmi hír