Ezt a 100 embert kérték fel Orbán lapjába

Nyilvánosságra hozta a Cink annak a száz embernek a nevét, akit Kerényi Imre és Bencsik Gábor kértek fel a Magyar Krónika című folyóirat szerzőjének. A listán nemcsak újságírók szerepelnek, és van, akiről már most tudni lehet: nem vállalja a munkát.

  • hvg.hu hvg.hu
Ezt a 100 embert kérték fel Orbán lapjába

Nemcsak újságírók, de zenészek, tudósok, tévések, filmesek és producerek is szerepelnek azon a száz főből álló listán, amelyen a Magyar Krónika lehetséges szerzői sorakoznak fel – írja a Cink.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a havi rendszerességgel megjelenő fideszes folyóirat első szerkesztőségi ülését Orbán Viktor tartja, és cikkeket is ír majd.

A listán többek között olyan nevek kerülnek elő, mint Csoóri Sándor író, Kovács Ákos előadóművész, Hankiss Elemér szociológus, Jankovics Marcell filmrendező, Kálomista Gábor producer, Keresztes Ildikó előadóművész, Lévai Anikó jogász, Szinetár Miklós rendező, vagy Stumpf András újságíró.

A listán való megjelenés nem jelenti azt, hogy a felkértek el is vállalják a munkát. Stumpf András például már jelezte, hogy nem kíván írni a Magyar Krónikába, és ezzel nincs is egyedül. Stumpf úgy fogalmazott: "Az elkövetkező fél évre már így is a teljesíthetőség határán billegő mennyiséget vállaltam határidős munkákból".

A teljes listát itt érik el.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.