szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Tatabányai Törvényszék szerdán első fokon négy év börtönre ítélte Z. Tibort, aki társaival 6,2 millió forint összegben légfrissítőt és illatosítókat lopott egy raktárból. Az őrt 80 ezer forinttal vesztegették meg, őt három év négy hónap börtönbüntetésre ítélték.

Élő András bíró elmondta, hogy Z. Tibor targoncásként dolgozott egy bértárolást végző cégnél, és 2010 szeptemberében két alkalommal, majd 2010 októberében egy alkalommal nagy mennyiségű árut tulajdonított el bűntársaival olyan területről, ahová nem léphetett volna be.

A lopást az tette lehetővé, hogy lefizette az egyik biztonsági őrt, aki több alkalommal, összesen 80 ezer forintért megengedte a raktárak felderítését, illetve kihajtáskor mellőzte gépkocsijának ellenőrzését.

A területen elhelyezett videokamerák rögzítették, hogy Z. Tibor, illetve társai három alkalommal behajtottak az elzárt területre és termékeket pakoltak egy gépjárműbe.

A rendőrség lehallgatta társaság telefonbeszélgetéseit és akkor érték tetten őket, amikor az utolsó lopásnál az orgazda járművére rakták át az eltulajdonított értékeket.

A törvényszék Z. Tibort jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett lopás és vesztegetés miatt négy év börtönre ítélte, valamint elrendelte a korábban lopás miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetésének végrehajtását. O. Viktort társtettesként három év négy hónap börtönbüntetésre, B. Zoltánt társtettesként, különös visszaesőként két és fél év fegyházra ítélték.

Az orgazda R. Jenőt egy év tíz hónap börtönbüntetéssel sújtották, a biztonsági őrként dolgozó V. Mátyást három év négy hónap börtönbüntetés mellett négy évre eltiltották foglalkozásának gyakorlásától.

A lopássorozatban két személy vett részt bűnsegédként, J. István különös visszaesőként két év négy hónap fegyházbüntetést kapott, míg P. Józsefet egy év tíz hónap börtönbüntetésre ítélték. Az ítélet nem jogerős, az összes vádlott enyhítésért fellebbezett.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!