Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy férfi ellen, aki megölt egy nőt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádszentandráson; a férfi azt állítja, védekezésül bántalmazta a nőt - mondta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-nek.
Dobi Tamás közlése szerint az emberöléssel H. Ferencet gyanúsítják. A helyszíni szemle adatai szerint a 76 éves férfi otthonában vasárnap kora délután megjelent egy 57 éves nő, aki a házigazdát értékeinek átadására szólította fel. A férfi védekezésül bántalmazta a nőt, aki a kórházba szállítás közben meghalt.
A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói a jogos védelmi helyzetet is vizsgálják - közölte Dobi Tamás.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.