Nem fogadták el a lemondását, Juhász Péter a helyén marad

A Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 választási szövetség társelnöke marad Juhász Péter, miután a az őt delegáló Együtt Egymillióan platform nem fogadta el lemondását.

  • MTI MTI
Nem fogadták el a lemondását, Juhász Péter a helyén marad

Juhász Péter azt megelőzően ajánlotta fel lemondását, hogy az MSZP, az Együtt-PM, a DK  és a Liberálisok január 14-én megállapodott arról, hogy közös listán indulnak a 2014-es országgyűlési választásokon.

Döntését akkor azzal indokolta, hogy nem kíván olyan listán szerepelni, amelyet Mesterházy Attila MSZP-elnök miniszterelnök-jelöltként vezet, vagy amelyen Gyurcsány Ferenc helyet kap.

Túry Gergely

Juhász Péter maradását a platform 95 százalékos többséggel szavazta meg. A politikus az MTI-nek elmondta, hogy bár nem lesz tagja a következő Országgyűlésnek, ő és az Együtt Egymillióan platform mindent meg fognak tenni a kormányváltás érdekében.