Gyurcsány megnyert egy plágiumpert a Heti Válasz ellen

Gyurcsány Ferenc jogerősen pert nyert a Heti Válasz ellen, mivel átvették a Hír Tv anyagát, amely szerint Gyurcsány és sógorának szakdolgozata megegyezik.

  • hvg.hu hvg.hu
Gyurcsány megnyert egy plágiumpert a Heti Válasz ellen

A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen helyreigazításra kötelezte a Heti Válasz szerkesztőségét, amelyet Gyurcsány Ferenc perelt be azért, mert a hetilap 2012. április 29-én közölte "Hír Tv: A Gyurcsány-dolgozat minden ponton egyezik volt sógora dolgozatával" című cikkét. A Demokratikus Koalíció szerint ez az állítás nem felelt meg a valóságnak, és a bíróság szerint sem, így a hetivalasz.hu oldalon helyreigazítást kell közölnie a lapnak.

A Hír Tv alapállítása egyébként az volt, hogy Gyurcsány Ferenc előtt majdani sógora, Rozs Szabolcs a volt miniszterelnökével megegyező címen adott le szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskolán. Mivel Gyurcsány dolgozata nem került elő, a Hír Tv a sógor dolgozatát a Gyurcsány-dolgozat bírálatával hasonlította össze, ebből vonta le azt a – bíróság szerint nem bizonyított – következtetést, hogy a két dolgozat egyezik.

Tavaly februárban hasonló ügyben már nyert egy pert Gyurcsány a Hír Tv ellen, akkor egy olyan állítás miatt, amely szerint Gyurcsány Ferenc a tanítási gyakorlatot elmulasztotta, emiatt jogszerűtlenül szerzett diplomát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.