„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tárgyaláson is beismerte a gyilkosságot az a férfi, aki 2012 novemberében halálra késelt egy öthónapos terhes prostituáltat, miután összevesztek a tarifán, és a férfi attól tartott, hogy a nő a futtatóját hívja.
Fenntartotta korábbi beismerő vallomását az állapotos prostituált nő megölésével vádolt 38 éves férfi, akinek büntetőpere csütörtökön kezdődött a Kecskeméti Törvényszéken. A Romániából 2001-ben Magyarországra települt, Városföldön élő, büntetlen előéletű O. Frigyes az ügy első tárgyalási napján fenntartva korábbi beismerő vallomását úgy fogalmazott: fogalma sincs, miért ölt, ám tisztában van vele, hogy szörnyűséget tett. Cselekedetét már a helyszínen megbánta.
A vádlott nyomozati vallomásait és a vádiratot ismertetve Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró elmondta: a férfi 2012. november 2-án Kecskeméten felvett kocsijába egy prostituáltat, akivel megállapodtak, hogy 2500 forintért szexuális kapcsolatot létesítenek egymással. A sértett később meggondolta magát és már 5000 forintot kért az aktusért, ami ellen O. Frigyes tiltakozott, mert nem volt nála annyi pénz. Miután a sértett az autóban telefonálni kezdett, a vádlott - attól tartva, hogy a fiatal nő a futtatóját hívja - elővette 15 centiméteres pengéjű bicskáját és mellbe szúrta áldozatát.
Az orvosi szakvélemények és tanúvallomások alapján 5 hónapos terhes prostituált ezt követően kiugrott a gépkocsiból és elmenekült, ám később összeesett, majd életét vesztette. Halálát a boncolási jegyzőkönyv szerint a szívburkon áthaladó és a mellkasi főverőérbe hatoló szúrás következtében elvérzés és szívbénulás okozta.
Ugyancsak az orvosi szakvéleményekből idézve a bíró rámutatott: a saját bevallása szerint az elkövetés idején depressziós, emiatt gyógyszert is szedő és a gyilkosság elkövetésekor ittas vádlott nem elmebeteg. Tudatzavar megállapítható volt nála, ám ez nem akadályozta tette következményeinek felismerésében. Alkoholos befolyásoltsága, valamint annak mértéke kétséget kizárólag nem volt megállapítható.
A tárgyaláson meghallgatott tanúk közül a vádlott édesanyja és felesége a hozzátartozói mentesség jogával élve megtagadta a vallomástételt, míg az elhunyt T. Tímea egy akkoriban ugyancsak prostituáltként dolgozó ismerőse azt állította: felismeri a férfit, akit látott autójával a gyilkosság előtt.
Utóbbi állítást O. Frigyes vitatta, mondván, hogy ködös, esős idő volt. A vádlott ezen kívül arról is beszélt: előzetes letartóztatása közben döntötte el, hogy bevallja tettét. Később emiatt vonta vissza azt a nyomozati vallomását, melyben azt állította: nem ő ölt, hanem egy harmadik személy, aki vele és a nővel együtt az autóban ült.
A bíró korábbi tanúvallomásokat idézve közölte: a vádlott sógora segítőkész, dolgos, jó emberként jellemezte O. Frigyest. Hadnagy Ibolya arról is beszélt: a prostituált holttestére egy vasúti dolgozó talált rá a gyilkosság közelében. A váltókezelő tanúként korábban jelezte: a lányok rendszeresen jártak arra a környékre "kuncsaftjaikkal".
Ügyészi kérdésre válaszolva a vádlott kijelentette: áldozatán nem látszott, hogy terhes, arra pedig nem tudott érdemi magyarázatot adni, hogy miért nem csak megfenyegette, amikor attól félt, hogy a lány a kocsijában az ajánlott tarifát kevesellve a futtatójának telefonál. A per február 6-án perbeszéddel, iratismertetéssel és határozathozatallal folytatódik, illetve ér véget.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.