Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Gyors szavazást javasolt a levélben szavazó külhoni magyar állampolgároknak egy csütörtöki csíkszeredai sajtótájékoztatón Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője.
Pálffy Ilona arra hívta fel a figyelmet, hogy a szavazatot tartalmazó boríték elküldésekor a postai átfutási idővel is számolni kell. A levélben leadott szavazatokat csak akkor tudják figyelembe venni, ha azok legkésőbb április 5-én éjfélig megérkeznek a Nemzeti Választási Irodához. A választási iroda vezetője úgy vélte, a külhoni magyar állampolgároknak célszerű lesz azonnal szavazni, mihelyt megkapták a választási levélcsomagot.
Elmondta, a szavazatot a levélcsomagban megtalálható üres borítékba kell tenni, és azt le kell ragasztani. Ha nem ragasztják le a borítékot, érvénytelen lesz a szavazat. A levélben szavazó állampolgárnak egy nyilatkozatot is ki kell töltenie, amely alapján a hatóság ellenőrizni tudja, hogy valóban szerepel a névjegyzékben. A szavazás akkor lesz érvényes, ha ezt a lapot is kitölti és aláírja a választópolgár. A szavazat zárt borítékát, és a nyilatkozatot a megküldött válaszborítékban díjmentesen lehet postázni. Arra is lehetőség nyílik ugyanakkor, hogy a levélszavazatot a konzulátusokon március 22-től elhelyezendő urnákba dobják be a választók.
Számolniuk kell a postai átfutási idővel azoknak is, akik postai úton kérik felvételüket a választói névjegyzékbe. A regisztrációs kérelmeknek március 22-én 16 óráig kell megérkezniük a Nemzeti Választási Irodához. Pálffy Ilona az internetes regisztrációt ajánlotta az érdeklődőknek, mert - mint fogalmazott - ott a rendszer is segít az eligazodásban. A regisztrációs kérelmek típushibájaként említette az édesanya születési nevének a hibás feltüntetését. Mint megjegyezte, a hibás kérelmek 90 százalékánál ezt a rovatot töltötték ki rosszul. (A hiba a romániai és a magyarországi anyakönyvezési rendszer különbözőségéből fakad. Míg Magyarországon az anya leánykori nevét, Romániában az anyának az érvényes nevét anyakönyvezik - a tud.)
Pálffy Ilona elmondta, a választási irodában eddig mintegy 137 ezer regisztrációs kérelem érkezett, és 117 ezer a névjegyzékbe már felvett kérelmezők száma. A két szám jelentős különbségét azzal magyarázta, hogy sokan több kérelmet is benyújtottak. Az elnök úgy vélte, a jogosultak közel fele kérte eddig a felvételét a választói névjegyzékbe, hiszen a félmillió külhoni magyar közül, aki állampolgársági esküt tett, 82 ezren magyarországi állandó lakcímet jelöltek meg, az állampolgárok húsz százaléka pedig kiskorú, és nem szavazhat.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.