szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A tervezettnél egy héttel korábban megszavazza a parlament a paksi bővítésről szóló törvényt, miután csak ellenzéki módosító indítványok érkeztek, és azok közül a kormány egyet sem támogat. Az LMP név szerinti szavazást kért, táblákkal és szirénával tiltakozik. Végül kizárták az ülésnapról Schiffer Andrást, Szél Bernadettet, Lengyel Szilviát és Ertsey Katalint.

A „törvényjavaslathoz benyújtott módosító és kapcsolódó módosító javaslatok közül a kormány nevében egyiknek az elfogadását sem támogatom” – írta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az Országgyűlés honlapján elérhető, a paksi bővítésről szóló szerződést kihirdető törvényhez benyújtott rövid levelében. A tájékoztatás annyiban nem meglepő, hogy a javaslathoz csak ellenzéki képviselők nyújtottak be módosítókat, a kormánypártiaknak úgy tetszik, ahogy azt Moszkvában aláírták január 14-én.

A 444.hu videója a szirénázásról

Ez azt is jelenti, hogy – ha egyetlen módosítót sem támogat a parlamenti többség – az eredeti tervekkel ellentétben már most csütörtökön megszavazhatja a parlament a paksi bővítésről szóló törvényt. A parlament ülése délelőtt kilenckor kezdődött, várhatóan tíz óra után kezdődtek a szavazások, amelyek közt a hetedik napirendi pont lesz az orosz-magyar megállapodás kihirdetése. Várhatóan az ellenzéki pártok külön szavazásra kérnek majd néhány módosító indítványt, így a zárószavazás előtt lesz még néhány szavazási kör.

Az Országháznál a Greenpeace tüntet
©

A napirend megállapításakor a Fidesz javaslatára – kézfelemeléssel, látható többséggel – a parlament megszavazta, hogy a zárószavazást már csütörtökön tartsák meg, feltéve, hogy egyetlen módosítót sem fogadnak el.

A zárószavazás előtt az LMP név szerinti szavazást kért, Schiffer András és Szél Bernadett táblákkal és szirénával tiltakoztak a paksi bővítés ellen.Végül kizárták az ülésnapról Schiffer Andrást, Szél Bernadettet, Lengyel Szilviát és Ertsey Katalint. Az elnöklő Jakab István által összehívott rendkívüli házbizottsági ülés miatt a szavazás megszakadt, félórás szünetet rendeltek el.

A szavazás idején az Országház előtt a Greenpeace környezetvédő szervezet tüntet.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!