„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Az 1956-os forradalom utáni megtorlásokat irányító Biszku Béla egykori kommunista belügyminiszter ellen háborús bűntett és más bűncselekmény miatt tavaly október közepén emeltek vádat, a Fővárosi Törvényszék pedig március 18-ra tűzte ki az első tárgyalást – írta csütörtöki számában a Magyar Hírlap.
Biszkut a vádirat szerint az 1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál lezajlott "vörös zászlós" tüntetésen és a december 8-i salgótarjáni demonstráción leadott, negyvenkilenc személy életét kioltó sortüzek, valamint egy martonvásári razzia miatt vonnák felelősségre.
Az ügyészség életfogytiglani szabadságvesztést kért a kilencvenkét éves egykori kommunista belügyminiszterre, aki az eljárásban nem tett vallomást, és tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését.
A lap arról is írt, hogy az ügyészség négy hónappal, június 28-ig meghosszabbította a nyomozást azokban az elkülönített ügyekben, amelyek az egykori kommunista belügyminiszter elleni feljelentések kapcsán indultak. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a lapnak azt mondta: gyanúsítotti kihallgatás egyelőre nem történt, így a nyomozás jelenleg ismeretlen tettes ellen folyik.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.