szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

Előzetesbe kerültek a vesztegetéssel gyanúsított rendőrök, akiket szerdán vettek itthon őrizetbe. Az ügyészség velük kapcsolatban két ügyben nyomoz: az egyikben egy piac üzemeltetőjének, a másikban ügyvédeknek tettek szívességeket, a gyanú szerint kenőpénzért.Az előzetes letartóztatásról a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa döntött pénteken, de a határozat nem jogerős, mert a rendőrök és védőik fellebbeztek ellene.

A Budapesti Nyomozó Ügyészségtől csütörtökön közölték, hogy a készenléti rendőrökkel szerdán kilenc budapesti és egy vidéki helyszínen razziáztak, egy rendőr alezredest és bűntársait keresték. Egyebek mellett egy ügyvédi irodában is házkutatást tartottak, és okiratokat, mobiltelefonokat, számítástechnikai eszközöket foglaltak le.Ezután vesztegetés és más bűncselekmények gyanúja miatt bevittek kihallgatásra egy rendőr alezredest, annak három rendőrtársát, három budapesti ügyvédet és egy civilt.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerint a rendőr alezredes a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományába tartozik. A Budapesti Ügyvédi Kamara elnökhelyettese, Hegedűs László a hvg.hu-nak csütörtökön még azt mondta, hogy nem kaptak tájékoztatást a nyomozó hatóságtól arról, kik az ügyben meggyanúsított fővárosi ügyvédek.

Bagoly Bettinától, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől a hvg.hu-nak csütörtökön megtudta: két különböző ügyben folytatnak eljárást. Az egyikben a gyanú szerint a BRFK alezredese és egyik kollégája felajánlották egy budapesti piac üzemeltetőjének: pénzért elintézik, hogy az önkormányzatnál megkapjanak különböző engedélyeket. A másik ügyben a rendőrök polgári és büntetőügyekhez kértek le a rendőrségi rendszerből adatokat az ügyvédek kérésére. Ezeket az adatokat az ügyvédek egyébként nem tudták volna megszerezni.

Csütörtökön végül három rendőrt őrizetbe vettek, az ügyészség pedig kezdeményezte előzetes letartóztatásukat, amelyről pénteken döntött a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa. Az ügyészségtől jelezték, hogy más gyanúsítottakat is kihallgathatnak még az ügyben.

Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője a katonai tanács pénteki határozata után azt mondta: a tárgyalás nem volt nyilvános. Az ügyészségtől előterjesztett két okból csak az egyiket, a bizonyítási eljárás meghiúsításának veszélyét fogadta el a bíróság az előzetes letartóztatás indokaként, a bűnismétlés veszélyét nem találta bizonyítottnak.

A bíróság megállapította azt is, hogy az ügyben a vesztegetés, a hivatali visszaélés és a befolyással üzérkedés esetében is fennáll az alapos gyanú. A végzés ugyanakkor nem jogerős, mert a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek ellene – tette hozzá.

Dezső Antal, a rendőr alezredes védője a tárgyalás szünetében úgy nyilatkozott: ügyfele a józsefvárosi piaccal kapcsolatos 2010-es ügyben értetlenül áll a gyanúsítás előtt, és tagadja, hogy bármilyen bűncselekményt elkövetett volna.

Az ügyben érintett ügyvédekkel kapcsolatban a tárgyaláson az alezredes azt mondta, hogy több évtizedes szakmai barátság fűzi őket össze, és valóban kértek tőle tanácsot olyan ügyekben, amelyekben a sértetti oldalt képviselték. Azt viszont határozottan visszautasította, hogy ezért pénzt kapott volna tőlük. 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!