szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Vádat emeltek egy 42 éves kaposvári férfi ellen, aki rendszeresen bántalmazta a vele együtt élő 72 éves anyját és egy dühroham következtében majdnem megölt egy szolgálaton kívüli rendőrt is.

Súlyos testi sértés bűntette és emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy 42 éves kaposvári férfi ellen a Somogy Megyei Főügyészség. A kóros elmeállapotú vádlott együtt élt 72 éves anyjával egy kaposvári emeletes házban, és rendszeresen bántalmazta őt. 2013. november elején annyira megverte az arcát ököllel, hogy a nő 8 napon túl gyógyuló töréses sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség keddi közleménye szerint a férfi november 4-én délután kikelt magából, ordítozott, szemetet szórt a lépcsőházba és a lakás bejárati ajtaján lévő ablakon kinyúlva egy késsel szurkált kifelé. A házban lakó szolgálaton kívüli rendőr közbelépett, le akarta állítani és azt mondta, kihívja a rendőrséget. Ezt hallva a férfi dührohamot kapott, kiment a lakásból és a rendőr felé szúrt a késsel a levegőbe, miközben azzal fenyegette, hogy megöli őt. A rendőr emiatt folyamatosan hátrált, egészen a IV. emeleti lakása ajtajáig, ahova a férfi követte, majd nyakon akarta szúrni, erre a rendőr megrúgta őt.

A dühöngő férfi ideiglenes kényszergyógykezelés alatt állt már eddig is, az ügyészség most újra kényszergyógykezelés elrendelésére tett indítványt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!