szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Fennáll annak a gyanúja, hogy Simon Gábor volt MSZP-s alelnök eltitkolt százmilliói összefüggésben állnak politikai tisztségeivel – állapította meg jelentésében a mentelmi bizottság. A jelentés kikerült az Országgyűlés honlapjára.

A mentelmi bizottsága bizonyítani nem tudja, de megállapította, hogy fennáll annak a gyanúja, hogy Simon Gábor eltitkolt százmilliói összefüggésben állnak országgyűlési képviselői, illetve MSZP-elnökhelyettesi tisztségével – olvasható a testület által hétfőn elfogadott jelentésben, amely az Országgyűlés honlapján olvasható.

A Rubovszky György, a testület KDNP-s elnöke által jegyzett előterjesztés szerint sem Simon Gábor, sem pedig családtagjai vagyonnyilatkozataiban nincs adat arra, hogy az eltitkolt százmilliók származhattak legális, bevallott jövedelemből. Az egyedüli adat – folytatódik a jelentés – Mesterházy Attila MSZP-elnök nyilatkozata volt.

Rubovszky György bizottsági elnök
©

A szocialista pártelnök február 6-án azt mondta, nem pártpénzről van szó, és az ausztriai bankban tartott nagyjából 240 millió forint "nem kötődik Simon Gábor közéleti tevékenységéhez". A mentelmi bizottság jelentése szerint mivel Mesterházy Attila egyik meghallgatáson sem jelent meg, nyilatkozatának valódiságát nemcsak nem bizonyította, még nem is valószínűsítette, "ezért ezt az adatot, mint teljesen alaptalan, légből kapott adatot ki kellett zárnunk".

A távollét gyanús

Rubovszky Simon Gábor, Mesterházy Attila és a bizottság két szocialista tagjának ülésektől való távolmaradásával indokolta azon gyanúját, hogy az eltitkolt százmilliók összefüggésben állhatnak Simon Gábor politikai tisztségeivel.

Mesterházy Attila amellett, hogy nem jelent meg az üléseken, válaszleveleiben a jelentés szerint "durva, kioktató stílusban olyan kérdéseket taglalt, amelyek nem képezték tárgyát a vizsgálatnak". Az MSZP elnöke kifogásolta a bizottság munkáját és kritizálta az ügyben született országgyűlési határozatot – olvasható a jelentésben.

A testület a jelentést 5 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el. Schiffer András (LMP) korábban jelezte, hogy tartózkodott a szavazásnál.

Dagad a botrány

Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes eltitkolt, több százmilliós bécsi számlán tartott vagyonáról február elején jelentek meg sajtóhírek. Az azután elindult vagyonvizsgálati eljárás során a képviselő ugyan pontosította vagyonnyilatkozatát, de a bécsi számlát nem tüntette fel, mondván, nincs a nyomtatványon olyan rész, ahova be lehetne írni. Simon Gábort március 10-én őrizetbe vették, jelenleg előzetes letartóztatásban van, csalással, magánokirat-hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közirat-hamisítással gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. A politikus a gyanú szerint egy afrikai ország hamis útlevelét is megszerezte, amellyel egy ismerőse révén egy magyar banknál bankszámlát nyitott.

A hétfői sajtóhírek szerint Simon Gábor öt eltitkolt bankszámlával rendelkezik Magyarország mellett Ausztriában és Svájcban. Azokon több százmillió forintos forgalom bonyolódott 2008-tól kezdve.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Felépült a koronavírusból Cristiano Ronaldo, jöhet Budapestre is

Felépült a koronavírusból Cristiano Ronaldo, jöhet Budapestre is

Fülke az amerikai elnökválasztásról: ebből politikai purparlé lesz

Fülke az amerikai elnökválasztásról: ebből politikai purparlé lesz

A volt NDK először munkanélküliségben érte utol Nyugatot – 1990. november 6.

A volt NDK először munkanélküliségben érte utol Nyugatot – 1990. november 6.