Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
A sárga csillag viselését előíró törvény 70. évfordulóján este 8 órától egy órára lekapcsolják a Parlament díszkivilágítását. Az emlékező gesztust Schmuck Andor és pártja javasolta.
A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának javaslatára péntek este 8 és 9 óra között lekapcsolják a Parlament díszvilágítását, a hetven évvel ezelőtt életbe lépett első olyan rendeletre emlékezve, amely hátrányosan érintette a zsidó lakosságot - közölte a párt csütörtökön.
70 évvel ezelőtt, április 4-én éjfélkor lépett hatályba az a kormányrendelet, amely kötelezővé tette a zsidó származású magyar állampolgároknak, hogy sárga csillagot viseljenek - mondta Schmuck Andor pártelnök, aki levélben fordult Kövér László házelnökhöz, hogy a zsidóüldözés áldozatai előtt tisztelegve kapcsoltassa le a Parlament díszkivilágítását egy órára.
"Ma emberi tisztességről, demokrata szándékáról tanúbizonyságot téve a házelnök úr levélben tájékoztatott, hogy egyetért a kezdeményezésemmel" - közölte a politikus.
Kövér László válaszlevelében azt írta: a Magyarország német megszállásának másnapján meghozott miniszterelnöki rendelet "fájdalmas jelképe volt annak a tragikus folyamatnak, amely a jogfosztásokkal kezdődött és a haláltáborokba torkollott".
Schmuck Andor csütörtökön kezdeményezte az összes, választáson induló párt elnökénél, hogy erre az egy órára függesszék fel a kampányt, és emlékezzenek az áldozatokra együtt a Duna-parti holokauszt-emlékműnél, a Cipőknél.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.