szerző:
hvg.hu/MTI

Miután a 2007-ben megölt politikus fiát felmentették, újra keresik a nyomozók a gyilkost. Újra a rendőrség látókörébe került egy büntetett előéletű férfi, aki korábban kétszer is azt vallotta, hogy ő ölte meg Balla Irmát, bár később vallomásait visszavonta – értesült a Blikk. Hivatalosan továbbra is ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás, egyelőre senkit nem hallgattak meg gyanúsítottként.

Balla Irma gyilkosságának ügyében az eljárást május 25-ig hosszabbították meg, mondta Gellén Krisztina, a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szóvivője a szerdai Blikknek.

Hivatalosan továbbra is ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás, egyelőre senkit nem hallgattak meg gyanúsítottként. A lap ugyanakkor úgy értesült, hogy újra vizsgálják D. Lajos felelősségét az ügyben. A férfi jelenleg betörésért és szemérem elleni erőszakért börtönbüntetését tölti, és korábban kétszer is azt vallotta, hogy ő ölte meg a Balla Irmát, aki a Fidesz önkormányzati képviselője volt halálakor. Vallomásait azonban visszavonta, és a rendőrök ráadásul arra gyanakodtak, hogy a betörésből élő férfi csak ki akart kerülni a börtönből az eljárás idejére.

Most újra összeállt egy nyomozócsoport D. Lajos ügyében – legalábbis a Blikk így értesült. Előveszik a férfi régi vallomásait és összevetik a helyszíni szemle adataival, majd újabb szakértőket rendelnek ki. Újra meghallgatják D. Lajos anyját is, aki korábban azt mondta, hogy fia a gyilkosság estéjén részegen ért haza, és húszezer forintot adott neki – éppen ennyi pénz hiányzott Balla Irmától.

Balla Irmát 2007-ben húsvétkor gyilkolták meg debreceni lakásában. Az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Schönstein Sándort, az áldozat fiát 12 év fegyházra ítélte, ám végül a férfit jogerősen felmentették. Schönstein pszichésen tönkrement az alaptalan vádak miatt, amiért kártérítési pert indított.

Schönstein Sándort felmentették
©

Már bíróságon van az ügy, ám szeretnénk, ha tárgyaláson kívül meg tudnánk egyezni az államot képviselő Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal – mondta a lapnak Magyar György ügyvéd, aki reméli, hogy az új nyomozás során legalább annyi energiát fektetnek a valódi elkövető felkutatásába, mint amennyit az ügyfelével foglalkoztak.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Pénzbüntetésre ítélték az érdi polgármestert

Pénzbüntetésre ítélték az érdi polgármestert

Kínában több, mint a kétszeresére nőtt a felhőszolgáltatásokból származó bevétel

Kínában több, mint a kétszeresére nőtt a felhőszolgáltatásokból származó bevétel

És akkor Matolcsy megígérte, hogy még évtizedekig tart az új magyar aranykor

És akkor Matolcsy megígérte, hogy még évtizedekig tart az új magyar aranykor

Irán tagadja, hogy ő áll a szaúdi dróntámadások mögött

Irán tagadja, hogy ő áll a szaúdi dróntámadások mögött

Közel félmilliót ér az öttalálatos szelvény a hatos lottón

Közel félmilliót ér az öttalálatos szelvény a hatos lottón

„A világ legszerencsésebb fickója vagyok” – így örült az angol tanár annak, hogy diákjai óra helyett tiltakoztak

„A világ legszerencsésebb fickója vagyok” – így örült az angol tanár annak, hogy diákjai óra helyett tiltakoztak