„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Halálra gázolt egy kerékpárost és segítségnyújtás nélkül távozott egy kamionos szerda délután Bács-Kiskun megyében a Pálmonostora és Tömörkény közötti útszakaszon - közölte a rendőrség.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 4504-es számú út 7-es kilométerének közelében Tömörkény felől Pálmonostora irányába haladt egy 52 éves pálmonostorai férfi kerékpárral, amikor egy vele azonos irányba közlekedő kamion pótkocsijával elütötte. A kamion megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott Pálmonostora felé.
A kerékpáros a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleseti helyszínelés teljes pályás útlezárás mellet folyik. Kerülni Pálmonostorán Pusztaszer vagy Gátér irányába lehet.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.