Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az Egyesült Államok magyar nagykövetsége is megnyilatkozott a Szabadság téri német megszállási emlékművel kapcsolatban. Szerintük a kormánynak ki kell kérnie és figyelembe kell vennie a társadalom minden rétegének véleményét.
Az Egyesült Államok figyelmét nem kerülték el azok az aggodalmak, amelyek a magyar társadalomban merültek fel a német megszállási emlékmű miatt – közölte kedden az Origo híradása szerint a budapesti amerikai nagykövetség.
Közleményükben azt írják: "egy kormány és állampolgárai közötti konstruktív eszmecsere a demokratikus, jó kormányzás ismérve, és a párbeszéd ígérete bátorító reményt keltett bennünk. A kormány választási győzelme után a valódi párbeszéd a kormány elkötelezettségét demonstrálná a mellett, hogy nyíltan és őszintén megbeszéli a fontos ügyeket azokkal is, akik alkalmasint nem értenek egyet a kormány álláspontjával".
Az Egyesült Államok arra ösztönzi a magyar kormányt, hogy "igyekezzék becsületesen, nyíltan és tényszerűen értékelni a magyarországi holokausztot", ez azt is jelenti, hogy kikérik és figyelembe veszik a társadalom minden rétegének véleményét, különösen azokét, "akiket jogosan érintenek érzékenyen a kormánynak a hetvenedik évfordulóval kapcsolatos tervei".
A kormány 2013 utolsó napján döntött a szoborállításról, amit gyorsan nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősített, kiemelve a normál hatósági engedélyezési körből. A kormány a miatta kipattant botrány miatt február 19-én úgy döntött, hogy elhalasztja a március 19-i felállítását, de a választások után két nappal máris nekiálltak az építésének, és azzal május 31-ig végezni kell.
Mint arról beszámoltunk: többször is lebontották tüntetők a Szabadság térre tervezett emlékmű körüli kordont az elmúlt napokban. Az építkezéshez azért vonulnak ki a tüntetők, mert a tervezett emlékmű sokak meggyőződése (például neves történészek) szerint is történelemhamisítással próbálkozik, egybemossa a holokauszt áldozatait és hazai tetteseit azzal, hogy koncepciója szerint a Magyarországon elkövetett második világháborús borzalmakat a németek számlájára írja.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.