Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
Vádat emeltek egy magyar embercsempész banda ellen, aminek tagjai 2012 márciusa és decembere között segített összesen legalább 115, főként pakisztáni és indiai állampolgárnak illegálisan bejutni az Európai Unió területére.
Több mint száz embert juttatott át a magyar határon az a pakisztáni, román, cseh és magyar állampolgárokból álló csoport, amelynek tagjai ellen bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt emelt vádat a Szegedi Járási Ügyészség – tájékoztatta Lőrinczy György Csongrád megyei főügyész csütörtökön az MTI-t.
A vádirat szerint a bűnszervezet 2012 márciusa és decembere között tizenkét alkalommal nyújtott segítséget összesen legalább 115, főként pakisztáni és indiai állampolgárnak abban, hogy illegálisan bejusson az Európai Unió területére. A hatóságok a határsértők közül 58 embert Magyarország területén elfogtak. A bűnszervezet a migránsokat Görögországból indította útnak Szerbián, illetve Románián keresztül Magyarország felé.
A szervezet csúcsán pakisztáni származásúak álltak, a szállítást, a sofőrök, a sétáltatók beszervezését, a pénz szétosztását román állampolgárok irányították. A magyarországi vádemeléssel párhuzamosan a bűnszervezet más tagjait az unió más országaiban vonják felelősségre.
A Szegedi Járási Ügyészség hat vádlottra végrehajtandó szabadságvesztés, háromra felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta, és indítványt tett a külföldi állampolgárok kiutasítására is – áll a közleményben.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.