Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Lecserélik a hangosbemondó hangját a Keleti pályaudvaron, majd később az összes többi állomáson is – közölte a MÁV-Start. Eddig férfihang szólt az utasokhoz, ezután női fog.
A régi lapozós táblákat új monitorokra, a korábbi férfi hangosbemondói hangot pedig nőire cserélik le a Keleti pályaudvaron – írta közleményében a MÁV-Start.
Az állomásra új audiovizuális gépi vezérlőberendezést telepítettek, amelyben az élőszavas tájékoztatás mellett a standard hanganyag előállítása úgynevezett TTS, azaz Text To Speech rendszerre épül. Az utasokat egy beszédszintetizátor által működtetett, nőihang-alapú rendszer tájékoztatja majd.
A Keletiben új, irányított hangsugárzókat is telepítettek, amikkel az állomási környezetben, az utasvárócsarnokban, a peronokon a beszéd érthetősége jelentősen javult, miközben a külső környezeti zajszennyezés csökkent. A hanganyagot a TTS technológiára alapozva a MÁV egységessé akarja tenni minden állomáson az országban.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.