Verekedő rendőrt ítéltek el Debrecenben

Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt ítélt el rendőröket jogerősen a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön. Enyhítették ugyanakkor a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét, az indoklás szerint azért, mert hosszú idő telt el a verés óta.

  • MTI MTI
Verekedő rendőrt ítéltek el Debrecenben

Az elsőrendű vádlott, egy rendőr őrmester az első fokon kiszabott 1 év 6 hónap helyett 1 év 2 hónap börtönbüntetést kapott, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztették. A másodrendű vádlott korábbi 6 hónap börtönbüntetését 250 ezer forint pénzbüntetésre enyhítették. Helybenhagyták ugyanakkor az elsőrendű vádlott lefokozását és a másodrendű vádlott visszavetését egy évvel a rendfokozatban.

2010 augusztusában egy részeg férfi szidni kezdte az odaérkező rendőröket egy budapesti presszóban. A két egyenruhás igazoltatta, megbilincselték, majd beültették őt a járőrkocsiba. Eközben az elsőrendű vádlott többször megütötte ököllel a sértett fejét, miközben társa "a jelenlétével bátorítóan támogatta".

Az elsőrendű vádlott emellett 2008 novemberében a XIX. kerületben igazoltatni akart egy járművezetőt, aki azonban továbbhajtott. A rendőrök egy benzinkútnál elvágták a kocsi útját, de a férfi hirtelen gázt adott, a rendőrkocsi ajtajának hajtott, és odaszorította az abból kiszállni készülő őrmester lábát, majd elhajtott a helyszínről.

Az őrmester három lövést adott le a pisztolyából. A lövések közül az egyik bement egy üres, parkoló jármű szélvédőjén. A másik kocsit ért lövés a vezető jobb válla felett, a nyaka, illetve a feje közelében haladt el. Ezzel a lövéssel a rendőr a bíróság szerint gondatlanságból közvetlenül veszélyeztette a sofőr életét és testi épségét.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.