szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az embernek fel kell emelni a hangját a bűnbakképzés és bárminemű megkülönböztetés ellen - hangsúlyozta a hvg.hu-nak Alföldi Róbert rendező, színész, amikor arról kérdeztük, hogy miért vett részt, idén először a Bupadest Pride felvonuláson. Elmondta azt is, hogy bár rosszul érzi magát 2014-ben Magyarországon, de ez a hazája, úgyhogy itt szeretne boldogulni.Videó.

Árvai Péter, a Prezi alapítója a valaha megrendezett legsikeresebb és legboldogabb Pride-nak nevezte a tegnap megtartott felvonulást. Az egy éve indított nyitottakvagyunk.hu kezdeményezéshez már több mint 730-an csatlakoztak. Az erősödő rasszizmus, a kirekesztés és a megosztottság elleni fellépésként ment ki a Pride-ra - szintén első alkalommal -  Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója is.

A hvg.hu beszámolt arról, hogy a Pride-on több ezren gyűlhettek össze az Alkotmány utcánál. Közöttük fedezte fel Fodor Gábort kollégánk, valamint Lendvai Ildikót, és Juhász Pétert. Egyébként a felvonulok között volt az MSZP is, szivárványos lufikkal. Látni lehet az Együtt, a PM és a Liberálisok zászlóit. Sőt egy Fidesz-tábla is felbukkant a tömegben. Jelen volt Lang Györgyi is, valamint a politológus Lakner Zoltán, aki a Pride fesztivált megnyitotta, és egyben coming outolt.

Egy magát családvédőnek nevező Facebook-csoport is békés demonstrációt hirdetett a helyszínre, közülük többen megpróbáltak csatlakozni a melegekhez, vagy legalábbis közöttük demonstrálni, de a rendőrök nem engedték át őket a kettős kordonon. Megjelent ellentüntetni az érpataki polgármester.

A Hősök terénél ellentüntetők áttörték a kordont, mintegy 15-20 ember szitkozódva a tömegbe rohant, de a rendőrök pillanatok alatt visszaszorították őket, és visszaállították a kordont.

A Városligetben beszédet tartott Ulrike Lunacek, az Európai Parlament (EP) alelnöke beszédében hangsúlyozta, hogy az emberi jogok szexuális orientációtól függetlenül, mindenkit megilletnek Európában. Azt is mondta, hogy rendkívül fontos, hogy a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség tagjaib közül egyre többen felvállalják identitását, mert a félelem rossz tanácsadó

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A vakcinahírek a járvány előtti szintre emelték a Wizz Air részvények árfolyamát

A vakcinahírek a járvány előtti szintre emelték a Wizz Air részvények árfolyamát

Operatív törzs: 191 ezer pedagógust tesztelnek le péntekig

Operatív törzs: 191 ezer pedagógust tesztelnek le péntekig

Tóta W.: Aki kurvának áll

Tóta W.: Aki kurvának áll