szerző:
MTI/Népszabadság
Tetszett a cikk?

Magyarországon a cigányság problémájának megoldása egyet jelent az ország jövőjével – véli Pásztor Albert, az MSZP és a DK által támogatott miskolci polgármesterjelölt, aki szerint a "baj nem fog megállni a megyehatároknál".

Meg kellene értenie mindenkinek, hogy Magyarországon a cigányság problémájának megoldása egyet jelent az ország jövőjével – mondta Pásztor Albert független, az MSZP és a DK által is támogatott miskolci polgármesterjelölt a Népszabadságnak.

A lap csütörtöki számában megjelent interjúban Pásztor Albert figyelmeztetett: ne gondolja senki, hogy a baj meg fog állni a megyehatároknál, az mindannyiunk ügye lesz. "Azoké is, akik most elvi meggondolásból vagy ízlésbeli megfontolásokból homokba dugják fejüket, esetleg lerasszistázzák azt, aki néven nevezi a dolgokat" – fogalmazott.

Kifejtette: a cigányok jelentős részének nincs módja integrálódni, munkát kapni, mert képzetlenek, sok helyen szegregálódtak és "javarészben sajnos kriminalizálódtak" is. "Itt-ott nagyon hamar akár éhséglázadások is lehetnek. Emberek nyomorognak, és mivel nem fogják hagyni, hogy a gyermekeik is éhezzenek, bemennek majd a boltokba, és elveszik, ami kell" – mondta.

Pásztor Albert azt nyilatkozta, hogy a vajdarendszer évszázadokig jól működött, és szerinte a többségi társadalomnak is tolerálnia kell egy bizonyos pontig a cigányság belső szabályait.

Pásztor Albert még rendőrkapitányként 2009-ben a cigányság és a bűnözés összefüggéseiről tett nagy vihart kavaró kijelentést.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A fővárosi Covid-kórházaknál az átlagnál szennyezettebb a levegő

A fővárosi Covid-kórházaknál az átlagnál szennyezettebb a levegő

Közel 108 millióért vásárolt be Vera Molnar festményeiből az MNB egy cége

Közel 108 millióért vásárolt be Vera Molnar festményeiből az MNB egy cége

Óriási bálnatetemet vontattak Nápolyba

Óriási bálnatetemet vontattak Nápolyba