Hasba rúgta hatéves gyerekét az utcán a szegedi apa

A kisfiú bűne az volt, hogy labdával találta el az apját. A férfi a gyerek védelmében fellépő idegent is bántalmazta. A rendőrség befejezte a nyomozást az ügyben, a kisfiút és testvérét elveszik apjuktól.

  • hvg.hu hvg.hu
Hasba rúgta hatéves gyerekét az utcán a szegedi apa

Labdával találta el apját a szegedi utcán egy hatéves kisfiú. A 49 éves férfi válaszul trágár szavakkal szidalmazni kezdte és durván hasba rúgta a gyereket, aki elesett és nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A rúgás és az esés akár súlyosabb sérülést is okozhatott volna az orvosszakértő megállapítása szerint.

A rendőrség befejezte a márciusi eset miatt indított nyomozást – írta a Délmagyar Csongrád megyei hírportál.

Az esetnél jelen volt N. Miklós élettársa és a kisfiú tízéves bátyja is. A közeli étteremből pedig egy vendég kelt a kisfiú védelmére. A gyanúsított erre elkapta a torkát és fojtogatni kezdett, aminek a pizzéria szakácsa vetett véget.

Az esetről egy Facebook-bejegyzés is hírt adott, ez alapján kezdett nyomozni a rendőrség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés kísérlete és garázdaság gyanúja miatt.

A rendőrség a nyomozást befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek megküldte.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala a 6 éves kisfiú és 10 éves testvére védelembe vételét elrendelte.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.