Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A Jobbik szombaton nyilvános vitára hívta az októberi önkormányzati választáson induló valamennyi főpolgármester-jelöltet.
A párt kezdeményezését Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje jelentette be újságíróknak Budapesten.
Közölte, kihívásuk Tarlós Istvánnak (Fidesz-KDNP), Falus Ferencnek (Együtt-PM) és Csárdi Antalnak (LMP) szól, de további jelölteket is várnak, ha azoknak sikerül az induláshoz szükséges számú ajánlást összegyűjteniük hétfőig.
Staudt Gábor elmondta, a vitára hívott jelölteket szerdán az országgyűlési képviselők irodaházába várják, ahol reményeik szerint demokratikus körülmények között megbeszélhetik a vita lebonyolításának körülményeit.
A jobbikos politikus úgy fogalmazott, mindenkinek az az érdeke, hogy "legyen vége a mellébeszélésnek, a jeges víz borogatásának", és helyette "valódi, programalapú vitáról szóljon a kampány".
Staudt Gábor kérdésre válaszolva elmondta, a vita fórumának a közmédiát tartanák a legalkalmasabbnak és bíznak abban, hogy minden jelölt elfogadja kihívásukat.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.