A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A volt miniszterelnök szerint Magyarország ellenségei a Parlamentben vannak, ellenük kell küzdeni.
Az ellenállás napja címmel tartott rendezvényt a Demokratikus Koalíció (DK) Budapesten, amelyen beszédet mondott Falus Ferenc, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje, és Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője.
A demonstráción Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, volt szocialista miniszterelnök beszédét – Martin Luther King mondataira hajazva - azzal kezdte, álmodott egy világot, amely arról szól, hogy magyar polgárok, államalkotók, szabadon, függetlenként dönthetnek saját sorsukról. "Csalódva és némi önváddal látom, hogy álomból álom maradt" - folytatta, majd arra hívott fel mindenkit, hogy "az álom mellé tegyen mást is: a küzdelmet a szabadságért, a küzdelmet Magyarországért, a küzdelmet egy jobb világért".
Az ellenállás mibenlétéről szólva azt mondta: az a demokraták számára nemcsak jog és lehetőség, hanem kötelesség. Az ellenállás elsőszámú feltétele, hogy nem engedünk a kísértésének, annak, hogy megalkuszunk és feladjuk - szögezte le.
A 17-18 éveseknek az üzente: "merjetek ne hinni a sátánnak", okosnak lenni, "merjetek ne masírozni, ne gyűlölni, ne utálni" .
Gyurcsány Ferenc a szülőkhöz szólva azt mondta, tanítsák meg a gyerekeket szabadnak lenni és annak maradni. A tanárokat arra kérte, ha rájuk is akarják kényszeríteni a "hazugság iskolai tananyagát, merjenek legalább kikacsintani". Az igazságszolgáltatás vezetőinek pedig az üzente, hogy nem érhet annyit egy kinevezés, hogy eladják lelküket "a sátánnak".
Szólt arról is, akinek fontos, hogy mi történik a magyarokkal a határon túl, az nem akarhat Magyarországon vérségi nemzetállamot. Közölte: Orbán Viktor miniszterelnök "hazudik, a legmélyebb veszélybe sodorja a határon túli magyarokat akkor, amikor etnicista államot akar létre hozni Közép-Európában".
Gyurcsány Ferenc felszólította a kormányt, hogy álljon ki a béke, Ukrajna területi egysége mellett. "Ha ezt nem tesszük, akkor az agresszorok oldalára fogunk keveredni" - fogalmazott. Kijelentette: az önkormányzati választás tétje megrepeszteni "az önkény szilárdnak hitt burkát".
Beszélt arról is, szerinte a lényeg nem az, mi történik egyik vagy másik párttal, hanem az: a demokraták erős, nagy politikai tábort alkotva a siker reményében vehessék fel a küzdelmet az önkénnyel. A demokrácia minden, a párt semmi - mondta Gyurcsány Ferenc.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Az EU 750 milliárd dollárért vesz olajat és LNG-t az USA-tól, cserébe mindenkinél kedvezőbb tarifákkal számolhat.