Holnap már nem csöngetnek az aláírásáért a pártok

Aki nem ér időben, azaz ma délután 4-ig a választási irodához, attól nem vehetik át az összegyűjtött ajánlásokat. Ez a szabály.

  • MTI MTI
Holnap már nem csöngetnek az aláírásáért a pártok

Ma délután négy órakor lejár az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő az októberi önkormányzati választásra. A határidő jogvesztő, aki nem ér időben a választási irodához, attól nem vehetik át az összegyűjtött ajánlásokat.

A választáson csak azok indulhatnak polgármester- vagy képviselőjelöltként, akiknek eddig az időpontig sikerült összegyűjteniük a jegyzők által korábban (településenként) meghatározott számú ajánlást az ajánlóíveken, leadták azokat a választási bizottságnál, és a testületek az ajánlások ellenőrzése után a jelöltet hivatalosan nyilvántartásba vették. 

A hétfő délután négy órai határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a bizottságok már nem fogadhatják el. A hétfői jelöltbejelentési határidő vonatkozik a nemzetiségi önkormányzati választáson indulni szándékozókra is, nekik is eddig az időpontig kell összegyűjteniük a Nemzeti Választási Bizottság által meghatározott számú ajánlást. 

Az ajánlások leadását és a jelöltbejelentést nem érdemes az utolsó percekre hagyni, mert több önkormányzat – így például a Fővárosi Önkormányzat – épületében az iroda nem az épület bejáratának közelében, hanem annak egyik távolabbi pontján található. Nem elég tehát a jelölteknek az épületbe beérniük 16 órakor, addig az irodába el is kell jutniuk, ami a kaputól olykor még többperces sétát jelent. 

Az ajánlásokat a bizottságok mellett működő irodáknak ellenőrizniük kell. Azokat a jelölteket, akik közvetlenül a hétfő délutáni határidő előtt adták le ajánlásaikat, a választási bizottságok négy napon belül, azaz legkésőbb pénteken veszik nyilvántartásba. 

A jelöltek bejelentését, illetve a választási bizottságok döntéseit a jelöltek nyilvántartásba vételéről a bizottságok mellett működő választási irodák rögzítik a választási informatikai rendszerben, és az adatok így jelennek meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldalán, a www.valasztas.hu-n

Mindezek alapján tehát bár a határidő 16 órakor lejár, a www.valasztas.hu oldalon még egy ideig folyamatosan frissülnek a bejelentett, illetve nyilvántartásba vett jelöltek számára vonatkozó adatok. 

Az NVI internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu szerint már csaknem 34 ezer jelöltet jelentettek be a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására, és 25 ezret már nyilvántartásba is vettek. Négy évvel ezelőtt 66 ezer jelölt indult a választáson. 

A nemzetiségi választásra már mintegy 8 ezer jelöltet jelentettek be, közülük valamivel kevesebb mint 5 ezret már nyilvántartásba is vettek. Négy évvel ezelőtt 15 ezren indultak az – akkori szóhasználattal – kisebbségi választáson.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.