"Az egységes vízdíj nyilván alacsonyabb lesz" – hangoztatta egy tévéműsorban Szabó Iván, aki december óta a Magyar Víziközmű Szövetség Vízipari Tagozat Vezetőségének elnöke. Szabó – akit talán onnan lehet leginkább ismerni, hogy ő volt a pécsi vízműháborúban az önkormányzat ügyvédje – nem rejtette véka alá, hogy ehhez komoly kormányzati beavatkozás kell: egyrészt az érintett szervezetek integrációja miatt, amely már az előző Orbán-kormány alatt elindult, és amelynek eredményeként az akkori közel 500 vízközműcégnek már csak tizede létezik. Másrészt mert költségvetési szempontból is komolyan fájni fog, hiszen az egységes állami szolgáltatót nem lehet majd egy ideig rentábilisan üzemeltetni.

Az egységes, lehetőleg legalacsonyabb vízdíjjal más problémák is vannak, nem pusztán az, hogy vannak olyan alföldi falvak, ahol az ivóvíz önköltségi ára nyolcada-tizede például egyes észak-magyarországi településen tapasztaltakéhoz. A vízminőség javítását, új szennyvíztisztítók építését a legtöbb önkormányzat csak uniós támogatással tudta megoldani. Mint ahogy arra Makó polgármestere is utalt a minap, a támogatási pályázatok feltételei között szerepelt, hogy a beruházás amortizációját a vízdíjakban megadott arányban érvényesíteni kell.

Egy szennyvíztisztító építményének bekerülése 1 százalékát, az informatikai berendezésekének 50 százalékát, a gépészetének  8 százalékát, a hálózaténak 2-3 százalékát kellene beszámítani értékcsökkenésként. Az Európai Unió azt ugyan nem köti meg, hogy mikortól kell ezeket a tételeket beépíteni a díjakba, de praktikusan (azért, hogy a fogyasztót ne rázza meg a váratlan nagymértékű áremelkedés), ütemesen lenne érdemes kalkulálni az összeggel – hiszen néhány évtized múlva a beépített eszközökre költeni kell.

Épül a csatorna: elfelejtett kötelesség?

Szlavkovits Rita

Beruházási roham

A kétezernél több lakosú településeken 2015 decemberéig kell a szennyvízcsatornát megépíteni a tisztítókkal együtt, az ennél nagyobb helységekben már 2010-re be kellett fejezni a beruházásokat. 2004-ben, az akkori Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakemberei úgy számoltak, hogy 10 év alatt majd 15 ezer kilométer csatornát fognak megépíteni, és mivel a szennyvíztisztítók tekintetében még ennél is jóval nagyobb a lemaradás, ezekre a 2004-es árakon számolva 783 milliárd forintot kell költeni – ez állt legalábbis az akkori minisztériumi tanulmányban.

2010 januárjában Kóthay László államtitkár már ezer milliárd forintos tételről beszélt, amit a most véget érő uniós pénzügyi ciklusban a szennyvízhálózat fejlesztésére költhetett az ország. További 100 milliárd forintot az ivóvíz minőségjavító program keretében lehetett megpályázni: ez az ivóvíz arzéntartalmának 10 mikrogramm/liter alá csökkentését teszi lehetővé – a program határideje a jövő év közepe.

Amennyiben a vízdíjakban nem jelenik meg a beruházások értékcsökkenése, amit az EU fenntarthatósági kritériumnak tekint, és egyúttal az infrastruktúra megújíthatóságának garanciája, elvben akár vissza is fizettethetik a temérdek támogatást. Még januárban a Békés és Csongrád megyei szolgáltató, az Alföldvíz Zrt. közölte is, hogy a beruházás elkészültével új vízdíjakat kell kialakítani. A szolgáltatást egyébként is csak akkor lehet elkezdeni, ha a Magyar Energia és Közmű-szabályozási Hivatal a díjkérelmet elbírálta.

A MEKH a díjmeghatározás során elvben figyelembe veszi a szolgáltató üzemeltetéssel összefüggő költségeit és az adott beruházás pályázatának közgazdasági tervezetét. Ez azt jelenti, hogy a díjakat egyedileg határozzák meg. Arra vonatkozóan, hogy mekkora különbségek lehetnek a beruházások pótlási, fedezeti igényei között, az Alföldvíz Zrt. egységnyi szolgáltatásra (forint/szolgáltatott m³) vetítve köbméterenkénti 20-150 forint spektrumról beszélt. Vagyis, csak a szélsőséges eseteket nézve, van, ahol 20, van ahol 150 forintot kellene kérnie köbméterenként a szolgáltatónak az értékcsökkenés fedezeteként.

Az átvétel nem biztos, hogy simán fog menni

Arról, hogy hogyan fogja ezt a helyzetet az új vízműszabályozás kezelni, annyit lehet sejteni, ami az átalakulásból látható. Mint ahogy arról Szabó Iván is beszélt, a vízügyi szolgáltatók, melyek jelenleg profitorientált formában (legtöbbször zrt.-ként) működnek, és már mindenütt átvették az önkormányzattól az üzemeltetést, hamarosan nonprofit szervezetekké alakulnak. Az állam pedig létrehozza azt az állami szervezetet, amely csupán a díjak beszedésével foglalkozik majd.

Szabó szerint a kormány a nyereséget kívánja kiiktatni a szolgáltatásból, a fejlesztéseket a központi költségvetésből fedeznék, és az eddig felvázolt logika szerint a megaberuházások amortizációs költségeinek a forrásai is adóforintok lesznek. A rendszerben lévő egyenetlenségeket (nemrég akár még öt-tízszeres is lehetett a különbség a víz önköltségi árában) az adófizetők forintjaiból egyenlítenék ki. Azok az önkormányzatok pedig, melyek nyereségesen működtették ivóvíz-szolgáltatásukat, s az osztalékot közösségi célokra használták, más források után nézhetnek.

Vízholding: egy kézben az irányítás

Fazekas István

A tervek szerint, miután a jelenlegi 46 szolgáltató átveszi az önkormányzatoktól a szolgáltatást, a tulajdonos a helyhatóság marad, de az állami díjbeszedő szervezet megalakulása után a fogyasztóknak – ahogy Szabó fogalmazott – „csak a díjbeszedővel lesz dolguk”.  Az önkormányzati víziközmű vagyon átvétele azonban nem biztos, hogy simán fog menni.

A békéscsabai Alföldvíz Zrt., hasonlóan a többi nagyobb regionális szolgáltatóhoz, átvette a térség legtöbb vízszolgáltatóját. Így a makóit is, amelynek szennyvíztisztítóját a napokban adta át a cégnek az önkormányzat. A létesítmények tulajdonjoga maradt a helyhatóságoknál, ám azt már nem nézik jó szemmel az ellátási területhez tartozó települések polgármesterei, hogy a szolgáltató cég például ahhoz is ragaszkodik, hogy bizonyos szakmunkákat elvégezzen, jóval a piaci ár felett.

Így amennyiben egy településen a szolgáltatás bővítéséhez újabb kútra van szükség, azt a cég szakembere végezheti el, jóval magasabb áron, mint azt eddig egy önkormányzattal szerződött kútfúró tette. Néhány kisebb település vezetője arra sem számított, hogy még kulcsot sem kapnak víztornyukhoz, holott több esetben a lakosok pénzzel is hozzájárultak azok felépítéséhez. „Van itt feszültség bőven, nem egyszerű szétválasztani a tulajdont és a működtetést, felrobban még ez a bomba” – vélekedett az egyik falu polgármestere, aki példaként azt a szituációt emlegette fel, hogy az önkormányzattal szerződést kötött internetes szolgáltató, amely a vízközművet használja szolgáltatásához, hiba esetén hozzá sem tud férni a saját eszközéhez, hogy azt megjavítsa.

Nonprofit: időben elhúzódó áremelés

Az egyébként több díjat is kapott, jól működő Makói Vízmű felszámolás alatt áll, mivel a szolgáltatást a városban is az Alföldvíz Zrt. vette át. A szennyvízcsatorna a városban is éppen most készült el, szeptember 17-én fogják üzembe helyezni. Az uniós előírások szerint a korábban ármegállapító szerepet ellátó képviselőtestület az amortizációs díjakat be is építette a vízdíjba. Most, hogy átvette az üzemeltetést a békéscsabai regionális szolgáltató, várhatóan a MEKH új díjakat fog megállapítani. És nincs semmi garancia arra, hogy a beruházás értékcsökkenése megjelenik az árban is.

Az átszervezések miatt nyugdíjba vonuló, az ágazatban évtizedekig dolgozó egyik szakember szerint nem az egységes díjjal van gond, hanem a végtelen rezsicsökkentéssel. Még jóval a rendszerváltás előtt is egységesek voltak a díjak, amelyek mértékét úgy állapították meg, hogy az ország területén létező vízellátás önköltségének átlagát vették alapul, majd ezt követően az a szolgáltató, amely ennél olcsóbban állította elő az ivóvizet, az befizetett a közös kasszába, amely pedig csak magasabb önköltség mellett tudta ugyanezt, az támogatást kapott a közös kasszából.

Ha most egységesítik az árakat (a tavalyi díjcsökkentés után befagyasztották az árakat), és még csökkentenek is egyet, abba már semmiféleképpen nem fér bele az amortizációs díj beépítése, véli a szakértő. Ez persze azt is jelenti, hogy a nonprofit működtetés még optimális esetben is a költségvetésnek először nagyon sok, majd fokozatosan csökkenő mennyiségű pénzbe kerülhet. A tényleges nonprofit működtetés a fogyasztók szemszögéből pedig közép- illetve hosszú távon elnyújtott áremelésnek feleltethető meg. Mert nincs ingyenebéd.