Már biztos: nem indulhatnak Gyurcsány jelöltjei Óbudán

A Fővárosi Választási Bizottság helybenhagyta a kerületi választási bizottság döntését, ezért biztosan nem indulhat el az önkormányzati választáson a DK öt egyéni választókerületi jelöltje.

  • MTI MTI
Már biztos: nem indulhatnak Gyurcsány jelöltjei Óbudán

Helybenhagyta a III. kerületi helyi választási bizottság határozatait a Fővárosi Választási Bizottság pénteken, így öt egyéni választókerületben nem indulhat a Demokratikus Koalíció jelöltje az októberi önkormányzati választáson.

A DK azért fordult az FVB-hez, mert a III. kerületi választási bizottság visszautasította öt egyéni választókerületi jelöltjük nyilvántartásba vételét, arra hivatkozva, hogy nem tudták összegyűjteni az induláshoz szükséges számú érvényes ajánlást. A DK szerint azonban összegyűjtötték az előírt számú ajánlást. Az FVB pénteki ülésén helybenhagyta a III. kerületi választási bizottság határozatait mind az öt jelöltre vonatkozóan.

Az FVB ülésén elhangzott: a jegyző által meghatározott számú ajánlásoknak érvényeseknek kell lenniük ahhoz, hogy a jelöltet nyilvántartásba vehessék, a képviselőjelöltek azonban hiába nyújtottak be a meghatározottnál több ajánlást, ha azok közül az érvényesek száma nem érte el a szükséges mennyiséget.

A DK azzal, hogy öt egyéni választókerületi jelöltjét nem vették nyilvántartásba, elesett attól a lehetőségtől, hogy kompenzációs listát állítson a kerületben, így ugyanis nincs meg a listaállításhoz szükséges számú, kilenc egyéni választókerületi jelöltje.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.