szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kétszáz hajléktalan embernek ad munkát a ferencvárosi mintaprojekt, a márciusig tartó foglalkoztatási programot a Belügyminisztérium 300 millió forinttal támogatja. Az "utcáról a munka világába" elnevezésű projekt második ütemének keretében csütörtökön hulladékaprító gépeket és egy brikett-tárolót adtak át a Gubacsi úti telephelyen.

Bácskai János (Fidesz-KDNP) polgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, a hajléktalanokat segítő program része az "ezerarcú Ferencváros" életének. Közölte, ehhez a foglalkoztatási programhoz nem elég a szakértelem, empátia is kell, hogy a fedél nélküli embereket be tudják hívni az utcáról, vagy az erdőkből ahol élnek.

Arra hívta fel a figyelmet, Ferencváros az országban vezető helyet foglal el a közfoglalkoztatásban, a közmunkások alkalmazásában. Segíts magadon, a kormány is megsegít – fogalmazott utalva arra, hogy a hajléktalanoknak munkát adó és részben saját forrású programjuk jelentős kormányzati támogatással működik. Azt is mondta, mintaprogramjukat, tapasztalataikat szívesen osztják meg, mutatják be az ország bármelyik önkormányzatának.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a kerületi programot értékelve arról beszélt, Ferencváros olyan nehéz feladatokat is megold, amit egyébként könnyű lenne a szőnyeg alá söpörni, vagy éppen politikai célokra felhasználni.

Szerinte a IX. kerület ebben a foglalkoztatási programban tényleg felkarolja a társadalom peremére csúszott embereket, és megpróbálja őket bekapcsolni a közösség életébe is azzal, hogy a hasznos munka lehetőségével életcélt ad a számukra. Szavai szerint ezért Ferencváros köszönetet érdemel a fővárostól, az országtól és a kormánytól is.  Reményét fejezte ki, hogy a kabinet minden hasonló projektet támogatni fog.

Az államtitkár azt is mondta, úgy látja, a főváros végre jól működik egységében és kerületi szinten is, és ez utóbbit jelzi, hogy a különböző fejlettségű területekre osztható Ferencváros mégis egy közösség, ahol az önkormányzat minden szolgáltatást biztosít, amire mindenkinek szüksége van ahhoz, hogy otthonának érezze.

Sebők Endre, Ferencváros szociális foglalkoztatója, a FESZOFE Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, 2012 óta foglalkoztatnak hajléktalanokat a különböző közmunka-programjaikban. Elmondta, 2012 elején még csak öt fedél nélküli embernek adtak munkát, azóta a foglalkoztatottak száma az idei évre elérte a 749 főt. Közölte, az ország legnagyobb hajléktalan-közfoglalkoztató cégeként nemcsak munkát akarnak adni a hajléktalanoknak, hanem szeretnék visszaadni emberi méltóságukat és önbecsülésüket is.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kilépett a DK-ból az óbudai alpolgármester, mert csalódott Gyurcsány Ferencben

Kilépett a DK-ból az óbudai alpolgármester, mert csalódott Gyurcsány Ferencben

Otthagyta a DK-t két óbudai politikusa

Otthagyta a DK-t két óbudai politikusa

Navalnij egész Oroszországot tüntetni hívja mára, komoly összetűzések lehetnek

Navalnij egész Oroszországot tüntetni hívja mára, komoly összetűzések lehetnek