Nem volt pénze az őt elindító pártszövetségnek egy támogatottságot mérő közvélemény-kutatás elkészíttetésére, nem volt ilyen, ezért is tévedés a Magyar Nemzet híre, miszerint a támogató pártok által készíttetett közvélemény-kutatás volt a visszaléptetése alapja - mondta Falus Ferenc a Hír24-nek adott, egyszavas válaszokban bővelkedő interjújában.
Az interjúban felidézték, hogy Hahn Endre, a Medián főnöke a HVG-nek azt mondta, ő egymillióért is készített volna megfelelő kutatást a szövetségeseknek. "Lett volna hatmillió forint is az egymillióból, ha megrendelést kap a Medián" - mondta most Falus a portálnak, és hozzátette, egymilliót akár ő is össze tudott volna szedni néhány barátjától.
Azt mondta, nem forszírozta a pártvezetőknél, hogy fel kéne mérni a támogatottságát, ő csak annyit mondott nekik, "jó lenne, ha lenne ilyen" felmérés. De fel sem vetődik benne, hogy visszavonná a visszalépését, szerinte abban a helyzetben a visszalépés volt a jó döntés.
A Medián végül elkészítette saját közvélemény-kutatását, amely szerint Falusra a választók 12 százaléka szavazott volna, míg Bokros Lajost 5 százalékuk szerette volna főpolgármesternek - legalábbis a Falus Ferenc visszalépése előtti héten. A Hír24 kérdésére, hogy miért a 12 százalékos jelölt lépett vissza az 5 százalékos javára, Falus most azt mondta, ennek nincs jelentősége. Szerinte nagyon kis mintán dolgozott a Medián, ez csak elgondolkodtatásra elég.
Arról is beszélt, vannak politikai ambíciói, de arról korai beszélni, hogy hol fog feltűnni. "Az én politikai ambícióm egy bizonyos politikai üggyel kapcsolatos, melynek megvalósításához kell az új generáció" - közölte.