Meghalt Szentmihályi Szabó Péter

Elhunyt Szentmihályi Szabó Péter – közölte a családja hétfőn. Az írót, költőt, műfordítót hosszan tartó, súlyos betegség után hétfőn, életének 69. évében érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

  • MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu
Meghalt Szentmihályi Szabó Péter

A József Attila-díjas író, költő 1979-től a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, később ügyvezetője, 1985-től a Galaktika című folyóirat főmunkatársa volt.

Angolból fordított, emellett irodalomtörténészként a 20. századi költészettel foglalkozott.

Szentmihályi Szabó Pétert idén nyáron római nagykövetté akarta kinevezni a kormány. Jelölése ellen az itthoni ellenzéki pártok mellett egyebek mellett az amerikai Anti-Defamation League is tiltakozott. Abraham H. Foxman, a New York-i székhelyű amerikai zsidó érdekképviseleti szervezet elnöke Federica Mogherini olasz külügyminiszternek írt levelében azt szorgalmazta, hogy Róma ne fogadja el Szentmihályi akkreditációját.

Az olasz Corriere della Sera című lap volt főszerkesztő-helyettese pedig arra szólította fel az olasz hatóságokat, hogy vegyék komolyan a New Yorkból érkező felhívást és csatlakozzanak a tiltakozáshoz. Szentmihályi Szabó Péter végül arról tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetőségét, hogy semmilyen nagyköveti posztot nem kíván betölteni.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.