Narancsriasztás: finisben a kampány

Alig észlelhető kampány, esélytelen, voltaképpen csak a rendszer demokratikus voltának igazolását szolgáló nem kormánypárti jelöltek – visszaköszönnek az 1990 előtti, hazafias népfrontos választások. A Fidesz-kétharmad szája íze szerinti választási rendszer elfogadása idején ellenzéki bojkottot szorgalmazó Tamás Gáspár Miklós baloldali filozófus szerint Magyarország az 1810-es évek óta tartó, az elmúlt 24 évben csak megszakított hagyományhoz tér most vissza, ahol egyetlen domináns párt uralja a politikai terepet, az ellenzék nem kormányzati alternatíva, szerepe legföljebb kritikai. Ha a finisben esetleg változik a trend, azt a magyar ellenzék elsősorban a szomszédos Ukrajna drámájának, az Orbán-rezsim új barátja, Vlagyimir Putyin vezette Oroszország által foganatosított szuverenitássértéseknek köszönheti.

Stiller Ákos

 Orbán Viktor miniszterelnök és csapata négy éven keresztül ügyesen keltette a jóléti politika látszatát (lásd Voks 2014 című összeállításunk és Vélemény rovatunk írásait), márpedig ez mindig népszerűbb volt az egyensúlyi politikánál, ráadásul nem lehet nem észlelni, hogy jelenleg a magyar társadalomban mekkora népi többsége van a jobboldali gondolkodásnak – sorolja a visszarendeződés okait a HVG-nek TGM, aki egyébiránt, érzékelve, hogy felhívása süket fülekre talált, mára letett arról, hogy a választásoktól való távolmaradás mellett agitáljon. A teljes lakosság körében még akkor is kétszeres a jobboldali (fideszes vagy jobbikos) szavazók aránya, ha az LMP-t a baloldalhoz soroljuk. Ez ráadásul nemcsak a Tárki múlt heti, nagy vihart kavart adatsorából derül ki, hanem a Mediánéból is következik. Török Gábor politikai elemző a Facebookon ismertette mandátumszámításai eredményét: a Tárki által kimutatott népszerűségi adatok (49 százalék Fidesz–KDNP, 27 százalék Összefogás, 19 százalék Jobbik és 6 százalék LMP a biztos szavazók körében) alapján, a külhoni szavazatok nélkül számolva a 106 egyéni körzet csaknem száz százalékát, 104 mandátumot vinne a kormánypárti közös lista, s a Fidesz–KDNP-nek a jelenleginél is nagyobb, 71 százalékos többsége lenne az új képviselőházban.

A Fidesz rá is játszott az erősödő jobboldali attitűdökre. A német megszállási emlékmű, illetve a holokauszt-emlékév körüli viták generálásával kampánytémává tette az eddig a szélsőjobboldal karanténjában tartott zsidókérdést is (a Jobbik erősödése ugyanakkor azt jelzi, hogy ez fölösleges front volt). Ehhez képest az ellenzék éppen csak felhagyott a ki kit gyűlöl témájával, de a politikai mondanivalót még ma is nehéz megtalálni az üzeneteikben. Holott ami a baloldalnak fontos demokratikus értékeket illeti, jogállaminak mondható keretek között aligha képzelhető el olyan kormány, amely a jelenleginél magasabb labdákat indítana.

Karinthy rossz tanulóját idézi, ahogy az ellenzék – politikusok és véleményformáló drukkereik egyaránt – magyarázza az eredményeket. A Tárkit például ízekre szedték – mind a módszer, mind a szavahihetőség tekintetében. Még ha van is némi igazuk az eltérő módszerrel készült felmérések összevethetőségének megkérdőjelezésében, a lényegen ez nem változtat, hiszen nagyon egybecsengő eredmények mások méréseiben is visszaköszönnek. Hasonló a helyzet a ciklus utolsó időközi voksolásával, a megismételt fóti polgármester-választással, amelyet múlt vasárnap megnyert a Fidesz által támogatott független jelölt, Bartos Sándor.

Tudatos „depressziókampánnyal” vádolni a Fidesz propagandagépezete mellett voltaképpen a közvélemény-kutatókat is aligha több önáltatásnál, ráadásul ez ellentmond egy korábbi ellenzéki vélekedésnek, amely szerint Orbánék tudatosan bagatellizálják az esélyeiket, nehogy lanyhuljon a táboruk harci kedve. Utolsó mentsvár a bizonytalanok tábora, amely azonban a Medián szerint mérésről mérésre kisebb. Városi legendák terjednek arról is, hogy hányan hajtják el válasz nélkül a kérdezőbiztosokat (a balos remények szerint ők megfélemlített Összefogás-szavazók), politikával professzionálisan foglalkozó értelmiségiek körében 3–5-szörös szorzót is hallani. E tekintetben is kijózanítóan hathat ugyanakkor, amit a HVG-nek a kutatók egybehangzóan mondtak: a valóságban nagyjából minden második ember hajlandó válaszolni, és akik elzárkóznak, azok is inkább a betörőktől félnek, mint a politika bosszújától. Kétségtelenül évek óta jellemző az „erő” pártjaként elkönyvelt Fidesz felülbecslése a kutatásokban – többen mondják, hogy Orbánékra szavaznának, mint ahányan ezt meg is teszik –, vagyis könnyen elképzelhető a most mértnél szorosabb végeredmény, de az ellenzéki győzelem több lenne, mint meglepetés – kalkulált a HVG érdeklődésére Krekó Péter, a Political Capital igazgatója.

Ajánlásgyűjtés. Szétszóródó esélyek

Stiller Ákos

 A HVG tudomása szerint az Összefogás egy lapra tett föl mindent: a március 15-ei gyűlésükön indítandó mozgósításra. Úgy tudni, itt az Együtt–PM átvette a vezető szerepet a kampányt eddig uraló MSZP-től, a fő szervező a PM-es Karácsony Gergely. A váltás nem előzmények nélküli: az Összefogás többi tagja a kezdetektől elégedetlen az MSZP-vel, felróva például, hogy Mesterházy Attila nem viselkedik, nem nyilatkozik fajsúlyos kormányfőjelöltként, ráadásul – állítólag Ron Werber tanácsára – háttérbe is vonult, amíg el nem ül az elnökhelyettese, Simon Gábor eltitkolt ausztriai bankszámlája körüli vihar. (A HVG-cikk még a Zuschlag-interjú kikerülése előtt készült - a szerk.) „Járjuk az országot, telt házasak a rendezvényeink” – balos berkekből rendre ez a reakció a halovány kampányt firtató kérdésekre. Alacsony költségvetésű „door-to-door” kampány ide vagy oda, a helyzet mégis az, hogy a DK-elnök Gyurcsány Ferenc exkormányfőt leszámítva az Összefogás nem kapcsolt kampányüzembe. Más kérdés, hogy akár a saját tábor felrázására alkalmas-e például a meleg párok örökbefogadási jogának szorgalmazása, ahogyan ezt a volt miniszterelnök tette a hét végén – a jobboldali szociális attitűdök ugyanis nem csak a jobbos szavazókra jellemzőek.

Karácsony a HVG-nek megerősítette azt az információt, amely szerint március 15-én „rámennek” a történelmi ünnep kínálta nemzeti retorikára, de további részleteket egyelőre nem árult el. Más forrásból úgy tudni, a tervek szerint kihasználják azt a csapdahelyzetet, amelybe Orbán a keleti nyitás politikájával és főképp a paksi atomerőmű-bővítési szerződéssel navigálta magát: a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel néhány hete kötött háromezermilliárdos paktum lehetetlenné teszi számára, hogy demokrata államférfitól elvárható vagy akár a saját korábbi nyilatkozataival koherens módon tiltakozzék az ukrán szuverenitást fenyegető orosz lépések ellen. Orbán az elmúlt négy évben mindenképpen, de alighanem az elmúlt negyedszázadban is először vergődik látványosan az üres szólamokkal, amelyek szerint például „Magyarország nem részese a konfliktusnak”. A szomszéd országban eszkalálódó, adott esetben a kárpátaljai magyar kisebbséget is veszélyeztető válság kétségtelenül jó alkalom visszavenni a nemzeti önrendelkezést védő, 2010 óta Orbán által folytatólagosan koptatott retorikát – erre már a hétvégén történtek is ellenzéki próbálkozások.

RÁDI ANTÓNIA