szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A bíróság megszüntette azt az eljárást, amelyet Rogán Antal rágalmazás címén kezdeményezett Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke ellen, mert amit Juhász művelt, az minden demokratikus társadalomban szabad és alkotmányosan védett magatartás.

Megszüntette a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a feljelentést, amelyet Rogán Antal indított rágalmazás címén Juhász Péter ellen.

Rogán azt kifogásolta, hogy Juhász Péter július 3. és 30. között sajtótájékoztatókon és sajtónyilatkozatokban szerinte becsületsértő állításokat tett. Azokra a nyilatkozatokra célzott, amelyekben Juhász a fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter Szerb utcai lakásszerzéséről beszélt. Rogán Antal az elmúlt nyolc évben vezette Belváros-Lipótváros önkormányzatát, posztjáért idén ősszel párttársa, Szentgyörgyvölgyi Péter és az Együtt-PM-es Juhász Péter is indult. Juhász azt állította nyilatkozataiban, hogy Szentgyörgyvölgyi Péter Rogán polgármestersége alatt a piaci ár töredékéért vehette meg belvárosi lakását, illetve azt, hogy az ugyenebben a házban lakó miniszterelnök tanácsadó, Habony Árpád szaunájának kigyulladásakor 50 millióba került az önkormányzatnak a helyreállítás.

A bíróság kimondta, hogy Juhász kritikája megfelel az önkormányzati intézményrendszer működése és tevékenysége bírálatának, ami minden demokratikus társadalomban szabad és alkotmányosan védett magatartás. Az, hogy őt a lapok idézték, az információk szabad áramlásának alkotmányosan védett formája. És azok tartalma nem sértette Rogán Antal emberi méltóságát sem. Így az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.

©

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Megváltoztatja az életünket a genetikai olló – csak nem mindegy, hol vágunk vele

Megváltoztatja az életünket a genetikai olló – csak nem mindegy, hol vágunk vele

Súlyos károkat okozhat az EU-s klímadöntés elhalasztása

Súlyos károkat okozhat az EU-s klímadöntés elhalasztása

Márciusban kapott menekültstátust a tanárt lefejező csecsen fiatal Franciaországban

Márciusban kapott menekültstátust a tanárt lefejező csecsen fiatal Franciaországban