Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Nemcsak a Lázár János vezette Miniszterelnökségen, hanem a Külgazdasági és Külügyminisztériumban is bevezették a tízórás munkanapokat – írja a Népszava.
Azok után, hogy kedden kiderült, a Lázár János vezette Miniszterelnökség már áttért a tízórás munkanapokra, a Népszava szerdai száma azt írja, hogy ugyanígy történt a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági- és Külügyminisztériumban is, vagyis ősztől ezek a tisztviselők is tíz órát kell, hogy dolgozzanak naponta.
A Magyar Nemzet kedden írt arról, hogy amióta Lázár János vezeti a Miniszterelnökséget, azóta él a tízórás munkaidő rendje, és bizonyos esetekben a munkaidő a 12 órát is elérheti. Lázár erről azt közölte kedden, hogy a közigazgatásnak is vannak olyan területei, amelyek az átlagosnál jelentősebb mértékű feladattal, felelősséggel és ehhez kapcsolódóan munkával járnak, viszont "a Miniszterelnökségen dolgozni senkinek sem kötelező", aki ott dolgozik, tudja, hogy "elsősorban szolgálatot és nem munkát" vállal. A Magyar Nemzet cikke szerint a tízórás munkanap bevezetésével többen felmondtak a Miniszterelnökségen. A munkaidő ebben az esetben fél nyolctól fél hatig tart.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.